rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • A világ legjobb edzõjével készül Karacs

  • A világ legjobb edzõjével készül KaracsA K-1 Max világbajnok Andy Souwer edzője most már hivatalosan is Karacs Attila vezető trénere lett, augusztus elsejétől számítva. Igaz Andre Manaart már júliustól készíti az It's Showtime-ra a Hun becenevet viselő magyar harcost, akivel a trénerváltás kapcsán készítettünk interjút.

    - Edzőt váltottál. Nem akárkit, nem akárkire, hiszen a Dr. Kovács László amatőr ökölvívó szövetségi kapitány után most Andre Manaart irányítja a felkészülésed. Miért volt szükség a trénerváltásra?

    - Úgy gondolom, hogy egy válogatott felkészítése teljes embert igénylő feladat, és az Uniós bajnokságon elért eredmények is azt mutatják, hogy Laci remekül megállja a helyét a nemzeti csapat élén. Személy szerint én is sokat köszönhetek neki, hiszen az utóbbi hat évben szinte minden nap együtt dolgoztunk, és a bizalom kölcsönös volt, ami átsegített minket a nehéz időszakokon. A kinevezése után próbáltuk összehangolni a dolgokat, de mára mindketten beláttuk: egyik sem mehet a másik rovására. Leültünk, megbeszéltük a dolgokat, és így döntöttünk. Nem volt könnyű, hiszen az együtt töltött idő mindkettőnkben mély nyomot hagyott. A jó viszony természetesen megmaradt és felajánlotta, hogy ezután is bármiben segít, ha tud. Erre pedig jó esély van, hiszen az elmúlt évek is bebizonyították, hogy kimagasló tudással rendelkezik ezen a téren.

    - Egy ilyen szintű edző, mint a holland Manaart, miben más, mint a hazai trénerek túl?

    - Erre a kérdésre egy év múlva valószínűleg kimerítőbb választ tudok majd adni, mint most. Úgy gondolom, hogy négy K-1 és egy K-1 MAX világbajnoki cím azért nem semmi. Mindenesetre érdekes fazon, szemüveges, jól szituált, értelmiségi külsejével első ránézésre inkább néztem volna egyetemi tanárnak, mint a világ egyik legsikeresebb küzdősport trénerének. Ez persze csak az első edzésig volt így, aztán hamar arcomra fagyott a mosoly. Úgy érzem, itt kell megemlítenem, hogy a csapatomnak a Hungarian All Stars-nak köszönhetően edzhetek kint, és magyar csapat lévén óriási dolognak tartom, hogy elérték, Manaart legyen a mesterem.

    - Andre Manaart kifejezetten örül, hogy téged készíthet. Neked sugallta vagy esetleg elárulta mit lát benned?

    - Már a kinti ismerkedés során kiderült, hogy régóta ismer engem. Ő állt többek között Remi Bonjasky sarkában, mikor 2000-ben mérkőztünk, 2007-ben pedig ő készítette a Francia K-1 tornára Brice Guidont is, akivel az első körben találkoztam. A 2007-es dunaújvárosi K-1 MAX RULES gálára Paula Mataele oldalán érkezett, akkor említette először, hogy szívesen látna edzeni a Mejiro Gym-ben. Később találkoztunk még néhányszor különböző rendezvényeken, de igazán a Tyron Spong elleni mérkőzés után került a dolog közelebb. Ekkor beszéltük meg, hogy a Bregy meccs előtt mindenképpen kimegyek egy hétre. Az ott töltött idő alatt még szorosabbra fűződött a viszony, felvázolta, hogy lát bennem fantáziát, és szívesen dolgozna velem együtt hosszú távon is.

    - Mikor mész legközelebb Hollandiába, és amikor Budapesten vagy, ki segíti majd a felkészülésed?

    - Augusztus 17-én megyek legközelebb, addig itthon készülök. Rubin Olivér barátom - aki egyébként régóta tevékenykedik edzőként - örömmel vállalta, hogy felügyeli az edzéseimet. Ha az ember a végletekig hajszolja magát, kell valaki aki "átrugdossa" a nehéz pillanatokon, másképp a dolog nem működik. Minden nap kétszer tréningezünk együtt, mindig ott van, mindig hajt, és úgy gondolom, megfelelően nyitott ahhoz is, hogy a számára kissé idegen K-1 szabályrendszerben is eredményesen tudjunk együtt dolgozni. Ebben segítségünkre van Nagy Balázs is, akivel 4 éve vezetik karöltve a Perfect Fight Klub ökölvívó és thai box szakosztályát. Szintén nem utolsó szempont hogy Olivérrel régóta edzünk együtt, elég jól ismer ahhoz, hogy a saját stílusomat tudjuk tovább erősíteni, és ne kezdjünk számomra teljesen idegen dolgokba.

    - Manaart garancia lehet a Bregy elleni felkészülésben esetleg a svájci legyőzésében?

    - Ebben a sportban semmire sincs garancia, az viszont tény, hogy komoly önbizalmat ad, amikor egy ilyen kaliberű tréner áll mögöttem. Ezenkívül mindent tud, amit erről a sportról tudni lehet, jó szeme van az emberekhez is, sokkal inkább egyéniséget, mint nyersanyagot lát bennük. Azt gondolom ez a két dolog, és persze kőkemény munka szükséges ahhoz, hogy igazán nagy dolgok szülessenek...


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Erdei félgõzzel nyert

    Erdei Zsolt nem adott ki magából mindent, ám így is biztosan védte meg szombaton a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét – derült ki a magyar klasszis szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. "Úgy ötven százalékot bunyóztam, de ez is elég volt. Talán bevállalhattam volna azt a rizikót, hogy megpróbálom kiütni, ám szerintem ez szebb volt, ráadásul így is kivertem a gatyájából Ulrichot" – beszélt az Oberhausenben egyhangú pontozással megnyert hatodik címvédõ meccsérõl Erdei.

  • Balzsay Károly brutális kiütéssel gyõzött

    Balzsay Károly (16-0-0) profi pályafutása leglátványosabb kiütéses gyõzelmét aratta ma este a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban a brazil Jose Hilton Dos Santos ellen. Balzsay Balzsay Károly megfontoltan kezdte a találkozót, jobbegyeneseivel többször is eltalálta Santost, akinek ütései legtöbbször a levegõt érték csupán. Karcsinak nem volt könnyû dolga, hiszen riválisa kellemetlen csapkodós ökölvívást produkált. A harmadik menet kicsit szorosabb küzdelmet hozott, de itt is inkább Balzsay akarata érvényesült.

  • Bedák Zsolt technikai KO-val veszített

    Bedák Zsolt technikai KO-val veszítettBedák Zsolt technikai kiütéssel vereséget szenvedett a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbajnoki övéért kiírt, s a Puerto Ricó-i Bayamónban rendezett címmérkőzésen. A hazai szorítóban fellépő Wilfredo Vazquez Jr. addig is uralta az összecsapást, míg nem rászámolást követően a 10. menetben a magyar bokszoló leléptetésével véget ért a találkozó. Az idősebbik Bedák fivér három és fél éve vívta első profi mérkőzését, azóta 16 meccsen bokszolt, s a mostani volt az első, amelyen kikapott.

  • Hegylakó - Kozármislenyben is rombolt

    A Vancsik Nándor által szervezett kozásrmislenyi WFCA-gálán a 30. születésnapját szinte a ringben ünneplõ Felföldi „Hegylakó” Szabolcs tovább folytatta nyerõ szériáját – az utcai harcban, kempóban és MMA-ban is kiemelkedõ teljesítményre képes bunyós az elsõ menet felénél lekáózta ellenfelét, a holland Jody Stokkot. Felföldi Szabolcs Kozármislenyben is bebizonyította, komolyan gondolja külföldi karrierjét, a harcos a holland Jody Stok ellen kétséget sem hagyott afelõl, ki az úr a ringben.

  • Bárdosi Sándor az MMA-ról: basszus, ez nagyon állat!

    Neves szereplõvel bõvül a hazai MMA-versenyzõk tábora, Bárdosi Sándor úgy döntött, kipróbálja magát a legkeményebb szabályrendszerben zajló küzdelemben is. A birkózással szakító egykori olimpiai ezüstérmes nem brahiból merészkedik a ketrecbe, a kiskesztyûsök között is a csúcsra akar jutni, lelkesen készül két hónap múlva esedékes debütálására. Bárdosi Sándor nem aprózza el, ha már úgy határozott, hogy belekóstol az MMA-ba, felkészítõjének a szakágban elismert Felföldi "Hegylakó" Szabolcsot választotta.

  • Kőkemény harcosok- kinyitott az East Warriors Club

    Kőkemény harcosok- kinyitott az East Warriors ClubAz MMA, azaz a ketrecharc 1993-ban ütötte fel a fejét Amerikában és onnan indult el hódító útjára. Magyarországra körülbelül 5 éve jutott el ez a fajta küzdősport és az óta egyre csak toborozza a híveket. Békéscsabán megnyílt a régió legjobban felszerelt MMA terme, ahol mindenki tökéletesen elsajátíthatja a ketrecharc fogásait és kiváló kondit szerezhet.

    Aki a szabad küzdősport szerelmese, annak a ketrecharc igazi csemege lehet.

  • Erdei Zsolt pontozással nyerte a meccset Samson Onyango ellen

    Erdei Zsolt pontozással nyerte a meccset Samson Onyango ellenErdei Zsolt pontozásos győzelmet aratott Samson Onyango ellen az Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán. Az amerikai magyarok úgyis a szívükbe zárták Erdei Zsoltot, hogy egyéves kihagyás után nem is annyira látványosan, inkább csak biztosan verte - magyar idő szerint vasárnap hajnalban - a kenyai Samson Onyangót. Madár szinte otthon érezhette magát az Atlantic City-beli Boardwalk Hallban, hiszen a nagyon sok amerikás magyar volt kíváncsi erre a meccsre, és szinte hazai hangulatot varázsoltak a ringbe.

  • Roy Jones kivégezte az exvilágbajnokot

    Roy Jones kivégezte az exvilágbajnokotMindkét érdekelt győzelemmel hangolt a novemberi Roy Jones - Danny Green szupermeccsre. Jones ellenfelének edzője a 10. menetben dobta be a törölközőt, Green partnere az 5. menetig bírta. A világ egykor legjobb profija 40 évesen újra a csúcson van. Roy Jones szombat este az amerikai Biloxiban nagy verésben részesítette az egykori nagyközépsúlyú világbajnok Jeff Lacyt. A profiboksz beszámolója szerint a 40 éves klasszis már a találkozó elejétől fölényben volt, a hatodik menettől kezdve pedig akkor ütötte meg ellenfelét, amikor csak akarta.

  • Popovics Tamás szerezte meg a UBC bajnoki címét

    A Pro-Box Promotion péntek esti (20018. június 6-i) szentesi küzdõsport gáláján Popovics Tamás (24 gyõzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) és a kenyai Shadrack Kipruto (15 gyõzelem – 13 vereség – 2 döntetlen) a félnehézsúlyú UBC bajnoki címéért lépett ringbe.

    A magyar ökölvívó remekül kezdte a küzdelmet, testen és fejen is többször tisztán eltalálta az afrikai ökölvívót. Popovics a második menetben több látványos balegyenesekkel uralta a küzdelmet, majd a következõ körben már úgy tûnt, akár gyorsan befejezõdhet a mérkõzés, amikor egy jobb-bal összetétel átszaladt Kiprutón.

  • Amir Khan megvédte bajnoki övét

    A brit nemzetközösségi könnyûsúlyú bajnok Amir Khan (14 gyõzelem – 0 vereség) a szombat esti Nottingham-i profiboksz gálán megvédte címét Scott Lawton (20 gyõzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) ellen.

    A pakisztáni származású olimpiai ezüstérmes remekül bokszolt, és a negyedik menet elején technikai kiütéssel gyõzött. A következõ ringbe lépése december 8-án, Boltonban lesz, éspedig a kifejezetten erõs Graham Earl (25 gyõzelem – 2 vereség) ellen. Többek szerint itt végre kiderülhet, hogy tényleg üvegálla van-e a fiatal talentumnak...

  • II. Bács-Team Gála - Kecel: Magyarok Éjszakája

    Kecelen megrendezésre került a II. Bács-Team Thai-Box és Ketrecharc Gála. Szeretjük a kisvárosokban rendezett gálákat. Az utóbbi idõben több helyen is megfordultunk, és igazán teltházas rendezvényeket a kisebb városokban láthattunk. Most is megtelt a sportcsarnok Kecelen, ahol a Bács-Team rendezte meg második küzdõsport gáláját. Külön megemlítem, hogy a kisebb városokban mindíg ott látjuk a helyi önkormányzat képviselõit, vezetõit, ami jó elõjel lehet a klubok és az önkormányzatok kapcsolatát illetõen. Örültünk, hogy Kecel város Polgármestere személyesen vett részt a rendezvényen.

  • Utánpótlás bajnokságról jelentjük

    Szegeden találkoztak a light contactosok

    2006 szeptember elsõ vasárnapján Szegeden rendezték a Kick-Box light contact országos utánpótlás bajnokságot. A light contact versenyen a küzdelem folyamatos és a mérkõzés végén hirdetnek gyõztest. A verseny tétje nagy volt, mivel a szeptember végén horvátországi Zadar-ban megrendezésre kerülõ világbajnokságon, a súlycsoportok magyar bajnoka képviseli hazánkat.

  • Kunkli Tivadar kivégezte Bopp Sappet

    Kunkli Tivadar kivégezte Bopp SappetEgy rövid, ám annál izgalmasabb mérkőzésen a 47 éves Kunkli Tivadar 2011 május 1-én kiütötte a nála egy mázsával nehezebb amerikai Bob Sapp-pet. A várva várt mérkőzésre 5000 néző látogatott ki a Sportarénában rendezett K-1 Rules Tournament gálára, nem hiába. A gigászok összecsapása valóban a kisember győzelmét hozta: korábbi ígéretéhez méltóan Dávid legyőzte Góliátot, ahogyan azt mi magyarok vártuk tőle! A KO-val végződött meccs után Kunkli Tivadar bejelentette végleges visszavonulását.

  • Povetkin egy tucat gyõzelemnél jár

    Rövid mérközésen nyert az orosz bokszoló! Az orosz Alexander Povetkin szombat este a Sauerland Event bambergi bokszgáláján a kanadai Patrice L'Heureux (20 gyõzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) ellen bokszolt. A küzdelem teljesen egyoldalú volt, Povetkin gyakorlatilag azt csinált ellenfelével, amit csak akart, és csak az volt a kérdés, hogy az orosz harcos mikor tudja a KO-s ütést bevinni. A „zsákolást” a 2. menet elsõ percének végén unta a meg a mérkõzésvezetõ, amikor a kanadai padlóra került, és számolás nélkül leléptette.

  • Klicsko ellenfele kórházba került a kiütés után

    Klicsko ellenfele kórházba került a kiütés utánVlagyimir Klicsko újra megvédte világbajnoki címét, miután a 12. menetben kiütötte Eddie Chamberst. A vesztes fél erre nem emlékszik. Vlagyimir Klicsko a WBO/IBF nehézsúlyú világbajnoki ökölvívó mérkőzés 12. menetében kiütötte az amerikai Eddie Chamberst, így megvédte címét. Ellenfelét a meccs után kórházba szállították. Chambers a hatodik menet után szellemileg felőrlődött, és ilyenkor nehéz megütni valakit, aki ennyire passzív, és szinte kizárólag arra törekszik, hogy ne üssék ki.

  • Kaqun Kupa bajnokság és Profi Full Contact Sanda Gála

    Igazi távol-keleti hangulat uralkodott szombaton délelõtt 10 órától a pestszentlõrinci sportcsarnokban. A sportcsarnok díszítése és a résztvevõk öltözete egyaránt a kínai tradíciókat idézte. Délelõtt az Országos Bajnokság zajlott. A klubok versenyzõi felkészülten és türelmesen várták, hogy a pástra szólítsák õket. Érdekes és tanulságos, hogy a nézõtéren már napközben is keresni kellett a szabad helyeket. Sajnos a véradásra jelentkezõk száma csekély volt, ezért minden véradónak aki a Kaqun Kupa keretén belül szervezett véradáson részt vett, ajándékot küldünk.

  • Cegléden rendezték meg a VIII. Totalfight Gálát

    Cegléden rendezték meg a VIII. Totalfight Gálát2009.10.31-én este 7 órától teltház előtt vette kezdetét a VIII. Totalfight Gála amit már második alkalommal Cegléd városában, a városi sportcsarnokban rendeztek meg. Nézőkben és lelkes szurkolókban nem volt hiány, mint ahogyan a remekül felkészült versenyzőkben sem. A szurkolók folyamatos bekiabálással és technikai tanácsadásokkal buzdították kedvenc harcosaikat. Gyönyörű szép takedown, submission és állóharc technikákat láthattunk. A legfiatalabb versenyző 15 éves volt.

  • Bárdosi már a K1-ben

    Bárdosi Sándor, a 2000-es sydneyi olimpia birkózó ezüstérmese a szumó után - amelyben világ- és Európa-bajnok lett - a jelen legnépszerûbb küzdõsportjában, a K-1-ben is kipróbálja magát. A K-1 magyarországi menedzsmentjének csütörtöki bejelentése szerint Bárdosi a február 9-i, budapesti európai elõdöntõn - K-1 MMA szabályrendszerben - megmérkõzik a litván Valdas Visinskasszal, aki sambo combat és kick-box Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. A magyar klasszist – elmondása szerint – régóta foglalkoztatja a gondolat...

  • Erdei Zsolt újabb jelentős nemzetközi elismerése

    Erdei Zsolt újabb jelentős nemzetközi elismeréseSzuper eredmény!

    A híres The Ring Magazine szakírója, Michael Rosenthal érdekes, bár némileg szubjektív listát állított össze november végén a blogjában, amelyben a volt szovjet tagországokból származó és jelenleg is aktív profi öklözőket rangsorolta. A tízes listát a nagyközépsúlyú szupertorna egyik favoritja, Arthur Abraham vezeti, az örmény származású bunyóst pedig a Klitschko testvérek követik.

  • Mads Larsen legyõzte Velazcót

    A dán „Aranyfiú”, Mads Larsen (47 gyõzelem – 2 vereség) megnyerte második visszatérõ mérkõzését is. A 34 esztendõs harcos korábbi promóterével történt pereskedése miatt 2003 októbere és 2007 májusa között nem bokszolt, ekképp pályafutása legszebb évei vesztek kárba, holott például 2003-ban a német legenda Sven Ottke ellen csak a pontozóbírók szõrösszívûsége miatt nem nyert egyesített IBF/WBA világbajnoki címet. A jogi akadályok elhárultával Larsan végül a Sauerlanddal állapodott meg, amely vállalkozás legendásan erõs nagyközépsúlyban, náluk bokszol például az IBF kolumbiai bajnoka, Alejandro Berrio (26 gyõzelem – 4 vereség) is.