Ma a Baranta az önálló magyar harci irányzatot jelenti. A szó eredeti jelentése: harcra, hadjáratra, rajtaütésre való felkészülés. A környezõ országokban rablást, fosztogatást jelent. A kaukázusi népeknél a konfliktusok erõszakos, de vér nélküli elintézési formáját, vagy harci vetélkedõt jelképez. A Baranta véráldozat nélküli jogos zsákmányszerzést is takarhat (törvénysértés, személy megsértése). A tradicionális magyar harcmûvészetet Barantának nevezzük, amíg csupán versengésrõl, felkészülésrõl, békeidõszakon belüli gyakorlatozásról szól.
"Hogy, ha „megérkezel” csodáljon õsöd, s fogadjon el…."
Mert egyszer mindenki meg fog érkezni...
Az ellenség megsemmisítésére való törekvés esetén Böllönnek nevezzük. A felkészítés során a Böllön jellegû elemeket elsõsorban hivatásos katonák és oktató szintet elért barantázók sajátíthatják el.
Filozófiája
A Baranta a tradicionális magyar életfelfogást fogadja el harci filozófiájának. A hagyományos életelvek szerint élõ ember elõször önmaga megismerésére és meghatározására törekszik, s ezt rendeli a fennálló világ rendje mellé.
A barantázók egyik legfontosabb célja, hogy a hagyományos magyar harci kultúra elemeinek megismertetésével, a Baranta önálló harci rendszerének minél eredményesebbé tételével megismertesse és világszerte népszerûsítse a magyar kultúrát, a természetet és az embert tisztelõ magyar énképet valamint, hogy az általuk ûzött stílust az egyik legnépszerûbb harcmûvészeti irányzattá tegyék hazánkban és késõbba világon is. A terjeszkedés elsõdleges irányát Erdély, a Felvidék, a Vajdaság, Kárpátalja és a Közép-ázsiai területeken élõ testvérnépek szállásterületei jelentik.
Az egyéni kezdeményezõkészséget tisztelõ, a kreativitást fejlesztõ és elõsegítõ rendszere gyorsabb tanulási eredményekhez vezet. Ez igaz mind a mozgásos folyamatokra, mind a személyiség fejlesztésének lehetõségeire.
Egy Barantával foglakozó embernek hinnie kell abban, hogy a "régiek" látják az õ munkáját, a belefektetett energiát és "megelégedéssel" tölti el õket, hogy "látják" önmaguk továbbélését.
Történelmi elõzmények - Bevezetés
A harcmûvészetek kialakulásáig egészen az emberi társadalmak szervezõdésének kezdetéig vissza kell tekintenünk. Már ekkor kialakulnak harcoló rendek, amelyeknek a legfontosabb feladata a harcra történõ felkészülés, a tapasztalatok gyûjtése, továbbadása, kiképzési- és felkészítési formák létrehozása volt. A csoportos felkészítés mellett ugyanakkora hangsúlyt fektettek az egyének képességeinek fejlesztésére.
Ezekben a harci "mûhelyekben" a fegyveres- és pusztakezes alkalmazások mellett az emberi szellem fejlesztésével is foglalkoztak. A vallási-, zenei-, filozófiai tartalmakkal megtöltött kiképzési és személyiségformálási módszerek legalább annyira alkalmasak voltak arra, hogy képviselõiket "harci mûvészeknek" vagy "harcmûvészeknek" nevezzük, mint késõbbi kínai és japán társaikat. Mozgási kultúrájuk pedig vetekedett a ma legkiválóbbnak mondott harcmûvészeti formákkal. Volt rá idejük, hiszen évezredekrõl beszélünk. Ráadásula fegyveres környezet kevésbé volt változó, mint az elmúlt évszázadokban.
A szkíták, szarmaták, hunok, avarok, párthusok, magyarok, kunok, mongolok hadseregeiben a katonák felkészítésével foglalkozó tíznagyok és száznagyok olyan harci kultúra továbbörökítõi voltak, amellyel érdemben nem tudta felvenni a versenyt /a nehézlovas eljárás szarmata találmány, õk is alapozzák meg a nyugati lovagi kultúrát/. Ennek az egyik legmagasabb színvonalat elért képviselõi a magyarok voltak /Mátyás levele Ferdinánd nápolyi királynak/, aki a lovak kezelésében és harci felkészítésében teljesen sajátos "mûvészi tökéletességû" rendszert /szárnyék rendszer-suttogó/, dolgoztak ki. Évszázadokon keresztül törvény tiltotta a magyar lovak külföldre történõ eladását, valamint a kiképzõk /csikósok, katonák/ elcsábítását.
Késõbb egész Európa és Észak-Amerika is magyaroknak köszönheti a lovas hadi kultúra megújítását. A lovas alkalmazások mellett azonban jelentõs hatással voltak a gyalogos technikákra is. A legtöbb õsi birodalomban megfigyelhetjük, hogy /fõként a lovas alkalmazások tömeges elterjedése után/ vándorló, félig megtelepedett népek jelentõs szerepet töltöttek be az államszervezet alakításában és a kultúra formálásában.
A baranta története
Padányi Viktor írásai szerint a magyar harci alkalmazások elsõ képviselõit az évezredekkel korábban élt kasszu és szabír népeknél kell keresnünk. Némely emberben az esetleg kétséget ébreszthet, hogy a magyarság és a magyar kultúra hogyan kapcsolódik -e népekhez /ez a kétsége azonban a "finnugor elméletre" százszor igazabb kell, hogy legyen/, de az nem vitatható el, hogy a szkíta /csak a görögök hívták így/, hun, avar kultúrának és életmódnak Európában egyetlen örököse van /maradt/ és ezt az örököst "magyar embernek" hívják.
A Baranta esetében ez azt jelenti, hogy minden információ, amit a történetírás és a régészet a rendelkezésünkre bocsát ezekkel a népekkel kapcsolatban az a magyar kultúrát, ezen belül a magyar harci kultúrát gazdagítja. A szkítákról szóló görög, perzsa és egyiptomi írások, a hunokról szóló kínai, latin és görög feljegyzések ugyanúgy feldolgozás alá kerültek, mint az avarokról szóló elbeszélések és régészeti leletek.
Szûkebb értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülõ fegyveres- és pusztakezes harcmûvészeti irányzat. Jelentõs szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrája.
A Baranta (Böllön) mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet játszottak az idegen (elsõsorban Habsburg) uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást, íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra nagy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban, vívókönyvekben és mûvészeti ábrázolásokon maradt meg. A Baranta szó elsõsorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele a kezdetektõl fogva magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Õrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János mûveiben találkozhatunk vele.
A szó jelentése: harcra, hadjáratra való felkészülés, törvényesen alkalmazható erõszak, ill. azerõszak alkalmazása.
A kunoknál zsákmányszerzõ utat jelent. A Somogyvár környékén fennmaradt szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának, a régi törvények oltalmazójának /Horka/ voltak a felesküdött, különlegesen kiképzettsegítõi.
A Baranta a magyar történelem kezdeti idõszakaiban élõ azon szabad jogállású tagjaitól származik (fejérek), akiknek kiváltsága és egyben kötelezettsége volt a hadakozás. A hadi hivatást mesteri módon elsajátító, sajátos kiképzési rendszert és taktikai elveket alkalmazó harcos réteg az elõzménye a magyar történelemben évszázadokig fennmaradó harcoló /nemesi/ rendeknek, csoportoknak.
A hadi csoportosulások felkészítõi és vezetõi rendeletekben szabályozták az egyének és a csoportok hadi felkészítésének rendjét. A kölpények, kaplonyok, talmácsok, tíznagyok, száznagyok,a civilis-ek, várjobbágyok (iobagio castri), a keltjobbágyfiúk (iobagiones exemti), a hivatásos viadorok (pugilok), a gyepüvédõk, õrök (speculator), a nemesek (nobilis),a Magyarországra telepedett hadi kötelezettségük folytán kiváltságokat birtokló népek, besenyõk,böszörmények (muszlimok), kunok, jászok, a hagyományosan fegyverforgatással foglalkozó magyar nyelvû népcsoportok (székelyek, õrségiek, hajdúk) a speciális feladatokra létrehozott vegyes összetételû harci csoportok (nyõgérek, lövõk, királyi vadászok, oroszok) /testõrzõk-ajtonállók/, végvári vitézlõ rend, huszárok) azt mutatják, hogy a magyar történelemben legalább másfélezer évet ölel fel a harci professzionalisták jelenléte, befolyása a politikai életre és a kultúrára. Hadi kultúra a magyarság társadalomszervezõ formáira is rányomta a bélyegét. A had szó nem csak "sereget" alkotó katonákat jelenti a magyar nyelvben, hanem az együtt élõ és dolgozó önvédelmi és gazdasági egységet is.
Mindez azt jelenti, hogy a japán, a lengyel, a török és az orosz állami berendezkedéshez hasonlóan a magyaroknak is jelentõs nagyságú csoportjai vállalták évszázadokon keresztül az életmódszerûen a harci szolgálatot, a kiképzést, a harci tudásanyag szellemi és fizikai fejlesztését, továbbadását.
A Baranta elsõsorban az õ tudásanyagukra és az évszázadok alatt kialakult életfilozófiájukra épül. Õk a Baranta jogelõdei. A szervezetten mûködõ magyar harci kultúra a VII.-XVII. század között élte virágkorát. A Barantában három kiemelkedõ idõszakot különböztetünk meg: 1. A vándorló állam idõszaka, 2. Az Árpádok idõszaka, 3. A végváriak idõszaka.
A XVI. század elejétõl megindul a magyar kultúra kettéválása. Ettõl az idõszaktól fogva a népi kultúra õrzi csak tovább a magyar sajátosságokat. A nemesi kultúra (a harci kultúrát, mozgásos kultúrát is beleértve) egyre inkább nyugati jelleget ölt. Az ezt követõ idõszakokban már egyre inkább a társadalom perifériájára sodródik a harci jellegû tudásanyag.
A magyar harcmûvészet újjáélesztésére több kísérlet is történt. A két világháború alatt magyar katonatisztek állították össze az elsõ komoly anyagot, amellyel a legénység harci képzettségét és nemzeti hagyományokhoz való ragaszkodását akarták elõmozdítani. A kutatások eredményeinek néhány eleme a korabeli harci szabályzatokban is megjelent.
Újjászületés
Az 1960-as években szintén több próbálkozás történt az egységes mozgásanyag és harci szemlélet kialakítására, de a távol-keleti irányzatok elõretörésével és népszerûségével ez a törekvés nem tudta felvenni a harcot. A '80-as években egyes mûhelyekben komoly kutatómunka alakult ki, amelynek a hatására 1993-ban az akkori Kossuth Lajos Katonai Fõiskolán lefektették a sportág alapjait.
1997-ben létrejött a Baranta Szövetség (jelképe a rakamazi Turulmadár), 1998-ban rendezték az elsõ magyar bajnokságot. A sportág fejlõdésében fontos szerepet játszottak azok a mongol, kazak tanulmányutak, amelyet a sportág kutatói és segítõi tettek meg az elmúlt évtizedben, valamint azok a mongol és török oktatók, aki a Közép-ázsiai fogáskészletekkel bõvítették a Baranta tárházát.
Ma már a világ legjobb lovasíjászai ismét magyarok. Jelentõs elõrelépést jelentett Dr. Harnos Imre 10 danos stílusalapító nagymester látogatása is, melynek következtében a vezetõ magyarországi Zen Bu Kan Kempo Egyesületek jelentõs része Baranta szakosztályokat indított. A régi pusztai tízes rendszerek mintájára 1999-ben alkották meg az elsõ Fokozat- és vizsgaszabályzatot.
A barantázók õsi magyar állatneveket (az állat ereje szerint) kapnak a teljesített vizsgák alkalmával (Borsuk/borz, Burk/farkas, Bars/párduc, Kaplony/tigris). A Baranta az összetett képességû harcos lehetõségeit vizsgálja, ezért ugyanakkora hangsúlyt fektet a távra ható-, a vívó fegyverekre, mint a közelharcra és a pusztakezes megoldások alkalmazására.
Egy oktatói vizsga (Bars-oktur, 5. fokozat) megszerzéséhez 34 különféle vizsgaelembõl kell teljesíteni a megszabott minimum szinteket a vizsgázónak.
Stílus és verseny-szakágak, hagyományõrzõ formák
I. Thug-Baranta(gyalogos szakág)
II. Ráró-Baranta(lovas szakág)
III. Oslu Baranta( a lovas vagy a gyalogos szakág versenyeztetési rendszerének egy-egy versenyszámának önállóan való megrendezése)
- Oslu egyéni
- Oslu Tömén / Szállás (csapat)
IV. Baranta harci játékok (a barantához kapcsolható -a harci képességeket fejlesztõ- olyan csoportos és egyéni játékok, amelyeka magyar kulturkincsben fellelhetõek.
A Baranta/Böllön fokozatai
A fokozatok a régi pusztai tízes harci rendszerek elvét követik. Emelkedõ rendben mutatják meg, hogy az adott barantázó milyen mértékben birtokolja az õsei által reá hagyományozott harci örökséget szemléletet valamint, hogy milyen mértékben képes ezt alkalmazni és fejleszteni. Az emelkedõ tízes rendszerhez a népi állatmegfigyelések harci értékeit társító, régi magyar és kun állatmegnevezések tartoznak.
A Baranta Szövetség hivatalos ábrázolása mellett a fokozat szimbóluma feldolgozható a magyar jelkép- és szimbólumrendszer hagyományain alapuló önálló, egyedi formában is. A fokozatok odaítélése során a vizsgabizottság azt a tényt jelzi, hogy az elvárt testi-, lelki-, erkölcsi képességek, készségek és tartalmak magasabb szintre emelkedtek /közeledve a harcos szintjéhez/.
Az elsõ Baranta fokozat megszerzése után a barantázó jogosult /a rovás jel és szimbólumrendszer szabályainak megfelelõ/ személyes tulajdonjegyet /tamgát-rójegyet/ viselni. Az egyes állatnevek a harci képességek egy-egy szintjét jelölik az alábbiak szerint:
Bodur - Törpe, apró állat- az önvédelem felvállalása
Borsuk - Borz - a teljes odaadással küzdés
Burk - Farkas - az együttmûködés képessége
Rüs - Hiúz - óvatosság és kiszámíthatatlanság
Bars - Hó párduc - ruganyosság, test és erõ optimális összhangja
Csanád - Tompa orrú ló - természet és aharcos összhangja
Arslan - Oroszlán - a magabiztosság és a nyugalom
Kaplony/Kaplan - Tigris - a harc idõpontjának és módján a helyes megválasztása
Belénd/Bilok - Bölény/Tulok - Az õsi, ösztönös erõk tudatos hasznosítása
Tepremez - Rendíthetetlen - a népet jelképezõ tökéletesedõharcos, a képességek teljessége nem más, mint az ember teljessége
A fokozatok megszerzésének ideje és módjai
A Baranta rendszere elfogadja az egyének fizikai-, pszichikai- és szellemi különbözõségét, ezáltal az elõremeneteli rendszer ilyen irányban történõ megnyilvánulását is.Ezáltal csupán kereteket határoz meg idõhatárokként. Az elsõ keretszám azt az idõpontot jelöli amely idõn belül nem lehet egy fokozatvizsgára jelentkezni.
Ez az elsõ keretszám azonban a Barantával való foglalatoskodás kezdõ idõpillanatához kötõdik. A második keretszám azt mutatja, hogy az adott fokozatban mennyi idõt tölt el az adott "csatár". Ha ezt a keretszámot túllépi és még nem jelentkezett magasabb fokozat teljesítésére, akkor meg kell ismételni az utolsó vizsgáját, hogy címét továbbra is megtarthassa. Ellenkezõ esetben elveszíti fokozatát. A második keretszámba a vizsgabizottság beszámíthatja a "társ harcmûvészetekben" eltöltött idõ 1-30 % -át is.
A régi rendhez igazodva így próbálja a Baranta elkerülni a harci értékek devalválódását. Kivételt képeznek azok a barantázók, akik átlépik az 50 éves korhatárt. Ezek a barantázók, mint "megállapodottak", viselhetik címüket.
A barantázó az alábbi módon juthat fokozatokhoz:
- A mindenkori éves Baranta Országos Fokozatvizsgákon. A vizsgarendi utasítás által meghatározott aktuális követelmények teljesítése alapján a vizsgabizottság megállapíthatja a cím jogosságát.
- Az évente egy alkalommal megrendezett Baranta Magyar Bajnokság öskü kategóriájában elért gyõzelem és pontszám alapján. Kivételt képeznek a Bodur, Borsuk valamint a Belénd, Tepremez fokozatok valamint a versenyeken sérülést okozó versenyzõk.
- Az elsõ két fokozat esetében a harci szállást vezetõ oktur vizsgáztatása és ajánlása alapján. /Harci szállásnak azok a felkészítõ helyszínekszámítanak, ahol legalább Bars fokozatú (oktur) barantázó vezeti a kiképzést és az arra fordított idõ eléri a heti 2x2 órát./
Forrás: Hivatalos Baranta oldal