A Kyudo egy meditatív harcmûvészet, melynek célja a Shin (igazság, végsõ realitás), Zen (jóság), Bi (szépség) megvalósítása. Az íjászat technikáját megtanulva és gyakorolva az íjász saját magáról, személyiségérõl tanul. Az íjászatban való fejlõdés csak az íjász fejlõdésével együtt történhet meg.
Kyudo - Az íjászat útja
kyu: íj
do: út
Mindenki, aki egyszer Kyudo-bemutatót látott, tudja, hogy a Kyudo nem sport, sem pedig egy olyan harcmûvészet, amelyben a gyakorlás azért folyik, hogy mûvelõje övfokozatot érjen el. "A Kyudo-ban nem a cél eltalálására kell törekedni" mondja XX. Shibata Kanjuro sensei. "A pontosság és a fegyelem a lényeges: a kapcsolat az íj, a nyíl, a test és az elme között. A Kyudo, álló meditáció, olyan, mint a zazen. Lövésedben elméd visszatükrözõdését láthatod. A céltábla a tükör. Amikor a lövést kioldod, elszakadsz az egódtól. Megláthatod saját elmédet."
Ilymódon az íjmûvészet gyakorlója a nyíl elszabadulásának pillanatában saját szelleme tükreként tapasztalja meg a céltáblát. Szándéka nem az, hogy eltalálja a célt, hanem, hogy önmagát élje meg célként. Hosszú gyakorlás eredményeként az íjász, a nyíl elszabadulásának pillanatában megéli az Éntelenség állapotát.
"Nem az ellenfél, hanem önmagunk legyõzése a cél."
A kyudo - mely kifejezés a 19. század második felében vált általánossá (korábban kyujutsu) - az igazság, a jóság és a szépség keresése.
Az igazság a kyudoban egy tiszta lövés során ölt testet, amikor a három elemi rész, a tartás, a mozgás és a technika tökéletes összhangban egyesül. A jóság, és etikett magába foglalja az udvariasságot és erkölcsiséget. A jóság a kyudoban mindig minden helyzetben a természetes és valódi magatartás, viselkedés. Egy jó kyudós a legnagyobb megpróbáltatások, konfliktusok idején is megtartja higgadtságát. A kyudoban az igazság és jóság alkotja a szépséget. A szépség serkenti az életkedvet és a szellemet. A szépséget megtalálhatjuk a kyudo mûvésziességében, a tradicionális öltözet eleganciájában, de megjelenik az etikettben is mely végig áthatja a kyudo ceremóniát. Az etikett mely a mások iránti udvariasságot és tiszteletet jelenti, alapvetõ eleme a kyudo gyakorlásának
Történet:
A Kyudo - az íjászat útja - a legöregebb, tradicionális japán harcmûvészet. A japánok - csak úgy, mint más népek - történelem elõtti idõk óta használtak íjat. Az íjászat gyakorlati alkalmazása mellett az íjászat ceremoniális változatát - mint mûvészetet - shintoista, illetve udvari szertartások során, gyermek születésekor, különleges alkalmakkor mûvelték. Az íj húr pendülésének tisztító hatást tulajdonítottak. Hitük szerint az íjász-mesterek lövésének hangja szellemi megvilágosodáshoz vezethet.
A IV. és a IX. század között a Kína és a Japán közötti szoros kapcsolat tett hatást a japán íjászatra. Különösen a Konfuciánus tanok hatottak, amelyek szerint az íjászaton keresztül, az azt gyakorló igazi személyisége mutatkozik meg. A lõfegyverek megjelenése után az íjászat elvesztette harci jelentõségét és spirituális mûvészetté vált, amelyet zen-buddhista szerzetesek és szamurájok gyakoroltak. A késõbbi századokban az íjászatra shintoizmus, illetve a zen-buddhizmus gyakorolt hatást a harcosok által támasztott gyakorlati követelményeken kívül.
A shintoizmus egyik fõ jellemzõje az íj és nyíl rituális célokra történõ alkalmazása már két évezrede. A kyudo ceremónia során így sok minden, a viselt öltözék, a felszerelések felemelésekor alkalmazott szertartásos tisztelet, stb. az õsi shinto gyakorlatból eredeztethetõ.
A zen-buddhizmus hatása ugyanakkor viszonylag új keletû, mely a Kamakura idõszakból (1185-1333) származik, abból az idõbõl, amikor az íjász harcosok is átvették az akkor jellegzetessé váló kínai mintát, a harcokra történõ morális felkészülés során, a Zen módszerét. A Zen hatása a békés Edo korban, a 17. és a 18. században fokozódott. Ebben az idõszakban vált a kyudo gyakorlása filozófiai jellegûvé. Ebbõl az idõszakból származik az "Egy lövés, egy élet", illetve "A lövés olyan mint az áramló víz" elve, melyet késõbb a kyudó tanításával társítottak.
Forrás: www.kyudo.hu, www.kyudo.com