rss

  • Padlót fogott a bajnok

  • Javier Castillejo 38 évesen ért fel ismét a csúcsra. A német Felix Sturm elõször tette kockára a WBA (Boksz Világszövetség) világbajnoki övét, de belebukott a címvédésbe. A bosnyák származású öklözõ március óta õrizte a WBA középsúlyú bajnoki övét és azóta szombat éjjel, Hamburgban lépett elõször kötelek közé a spanyolok korábbi kétszeres nagyváltósúlyú világbajnoka, Javier Castillejo (fotó) ellen. A kihívó egy ütészáport követõen már a második felvonásban padlóra küldte a címvédõt, aki keveset mutatott korábbi, sokmozgásos bunyójából.

    Felix Sturm számára a tizedik menetben érkezett el a vég, spanyol riválisa elõbb egy jól eltalált bal horoggal megroggyantotta a németet, majd három tiszta, állra mért ütés után Mark Nelson mérkõzésvezetõ leállította az összecsapást.

    A technikai KO-val elért sikerrel Castillejo 38 évesen ért fel ismét a csúcsra, mérlege továbbra is imponáló, 60 gyõzelem mellett mindössze 6 vereséget számlál, míg Sturm hasonló mutatója immár 25-2. A német bunyóst egyébként állkapocstörés gyanújával kórházba szállították a találkozót követõen.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Amatőr Küzdősport Gála 2013

    Amatőr Küzdősport Gála 2013Az MMA, Global Grappling, Muay Thai jegyében, 2013. november 23-án (szombaton), Szegeden, a Városi Sportcsarnokban a Szegedi Küzdősport Klub szervezésében kerül megrendezésre az Amatőr Küzdősport Gála 2013 sportrendezvény. Kétszáz eurós fődíj üti a markát a legkiemelkedőbb indulónak. A nézőközönség számára a kapunyitásra délelőtt 10 órakor kerül sor. A rendezvény egész napos élményt jelent a küzdősportok szerelmeseinek. A programra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Bővebb információért klikk IDE!

  • Ha harc, hát legyen ketrecharc!

    Közel háromezren látták szombaton az újszegedi sportcsarnokban a Vendetta 2009 elnevezésû II. ketrecharcgálát, amelyen az öt szegedi közül kettõ gyõztesen léphetett ki a küzdõtérbõl.

    „Harcos esténk lesz" – az újszegedi sportcsarnok felé bandukoló középkorú férfi mondata vészjóslóan hatott. És e szavak után már a kíváncsiság is hajtotta az embert, vajon mire gondolt?

    Aztán amikor az aréna bejárata felé vette az irányt, megnyugodhattunk.

  • 2008. évi Oriental Országos Bajnokság

    A Magyar Oriental, Thai-kick és Body-contakt Szövetség 2008. évi Oriental Országos Bajnoksága Pécsett került megrendezésre 28.-án!A kezdetben még két szabályrendszerre tervezett Bajnokság, csak egyben lett megrendezve, a nagyszámú nevezés miatt.

    Az Amatõr MMA Bajnokságot, Szeptemberre kellet áttennie, a rendezõ DOZSO SE.-nek! Az Országos Bajnokságot Meixner András Úr, Pécs Város Alpolgármestere nyitotta meg!

  • Kovács (Vipera) Attila új csapatot talált

    Már hetek óta hallani, hogy Kovács "Vipera" Attila csapatot talált. A hivatalos bejelentés meg is történt. Olaf Schroeder mérkõzésszervezõ-menezser a szokásos nemzetközi csatornáin keresztül a mai nap folyamán hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta az IBO nagyváltósúlyú világbajnokát, Kovács Attilát (21-1-0). A sikeres 33 éves ökölvívó pályafutása akkor vett kedvezõtlen fordulatot, amikor tavaly szeptemberben Rácz Félix és a Felix-Promotion beszüntette tevékenységét az ökölvívásban. Kovács ekkor még el tudott helyezkedni a frissen alakul Pro-Box Promotion csapathoz...

  • III. Szegedi Ketrecharc Gála beszámoló

    III. Szegedi Ketrecharc Gála beszámolóKözepesen izgalmas meccsek voltak jellemzőek az eseményre, és egy pici vér is folyt a III. Szegedi Ketrecharc Gálán az újszegedi Sportcsarnokban szombaton. Az este fő mérkőzésén Sárközi Róbert legyőzte Filó Andort. Idén harmadik alkalommal rendezték meg a ketrecharc gálát (Replay Fight) az újszegedi Sportcsarnokban szombat este. A telt ház előtt zajló meccseken a hatalmas ütések és rúgások miatt olykor apróbb sérülések miatt vér is folyt a harctéren.

  • Kőkemény harcosok- kinyitott az East Warriors Club

    Kőkemény harcosok- kinyitott az East Warriors ClubAz MMA, azaz a ketrecharc 1993-ban ütötte fel a fejét Amerikában és onnan indult el hódító útjára. Magyarországra körülbelül 5 éve jutott el ez a fajta küzdősport és az óta egyre csak toborozza a híveket. Békéscsabán megnyílt a régió legjobban felszerelt MMA terme, ahol mindenki tökéletesen elsajátíthatja a ketrecharc fogásait és kiváló kondit szerezhet.

    Aki a szabad küzdősport szerelmese, annak a ketrecharc igazi csemege lehet.

  • Bárdosi Sándor az MMA-ról: basszus, ez nagyon állat!

    Neves szereplõvel bõvül a hazai MMA-versenyzõk tábora, Bárdosi Sándor úgy döntött, kipróbálja magát a legkeményebb szabályrendszerben zajló küzdelemben is. A birkózással szakító egykori olimpiai ezüstérmes nem brahiból merészkedik a ketrecbe, a kiskesztyûsök között is a csúcsra akar jutni, lelkesen készül két hónap múlva esedékes debütálására. Bárdosi Sándor nem aprózza el, ha már úgy határozott, hogy belekóstol az MMA-ba, felkészítõjének a szakágban elismert Felföldi "Hegylakó" Szabolcsot választotta.

  • Az MMA-meccsek alatt õrjöng a közönség

    Mikor harminc évvel ezelõtt a kyokushin karate elindult hódító útjára Magyarországon, sokan túlzottan is brutális sportnak tartották ahhoz, hogy népszerû legyen a nagyközönség számára. Azóta nagyot fordult a világ. A küzdõsportok egyik alapelemévé vált a látványosság, egyre durvább, egyre véresebb mérkõzéseket akarnak látni a nézõk. A távol-keleti sportok után (karate, kung-fu, thai-box és hasonló stílusirányzatok) az Egyesült Államokban a kilencvenes évek elején "megalkották" az egységesített szabályrendszer alapján mûködõ K-1-et, melynek küzdelmei során összemérhetik erejüket a más-más sportágból érkezõk.

  • Technikai K.O.-val győzött Vladimir Klicsko

    Technikai K.O.-val győzött Vladimir KlicskoAz IBF, a WBO és az IBO nehézsúlyú vb-öveiért kiírt bokszmeccsen Vladimir Klicsko alaposan helybenhagyta a nigériai Samuel Petert, akit végül technikai K.O.-val győzött le a tizedik menetben. Ugyan Vladimir Klicsko abszolút esélyesnek számított, arra talán senki sem számított, hogy az Eintracht Frankfurt stadionjában így tönkreveri a nigéria Samuel Petert. Az ukrán óriás már a második menetben annyira megrakta kihívóját, hogy attól lehetett tartani, az afrikai edzője bedobja a törülközőt.

  • Klitschko visszatérhet a ringbe

    Lennox Lewis hasonló döntése esetén újra szorítóba lépne Vitali Klitschko, a Boksz Világtanács (WBC) tavaly visszavonult korábbi nehézsúlyú világbajnoka.

    "Ha Lewis visszatér, természetesen kiállok ellene" - jelentette ki az ukrán klasszis, akinek nyilatkozatát szóvivõje rögtön tompította, mondván: erre az összecsapásra már valószínûleg sosem kerül sor. A brit Lewis 2004 februárjában, 41 gyõzelemmel, 2 vereséggel és 1 döntetlennel fejezte be pályafutását, miután elõzõ júniusban - utolsó meccsén - technikai KO-val legyõzte Klitschkót Los Angelesben.

  • A Visszatérés gála - összefoglaló

    A Visszatérés gála - összefoglalóEgy esztendő kihagyás után 2010. október 2.-án visszatért a küzdősportos-cirkusz Csongrád megye legszebb városába, Szentesre. Elöljáróban annyit, hogy a Gladiátor Rendezvényiroda, és a Profibox Promotion ismét nagyszerű rendezvényt hozott tető alá. A rendezvény A Visszatérés címet kapta megálmodójától, Bertók Róberttől, amely két dologra utalt. Egyrészt arra, hogy Szentes városában - a gazdasági válság szomorú velejárójaként - tavaly nem lett megrendezve a közel egy évtizedes múlttal bíró küzdősport-gála.

  • Cintron vs Mosley: lefújva!

    Hivatalosan is bejelentették, hogy elmarad a február 10-re tervezett Kermit Cintron vs Shane Mosley IBF váltósúlyú világbajnoki mérkõzés.

    Bár eddig senki nem indokolta meg nyilvánosan a döntést, de minden bizonnyal Cintron mérkõzésszervezõivel folytatott jogi vitája lehet az ügy hátterében. Ennek ellenére Shane Mosley természetesen bokszolni fog ezen a napon az...

  • Klicsko ellenfele kórházba került a kiütés után

    Klicsko ellenfele kórházba került a kiütés utánVlagyimir Klicsko újra megvédte világbajnoki címét, miután a 12. menetben kiütötte Eddie Chamberst. A vesztes fél erre nem emlékszik. Vlagyimir Klicsko a WBO/IBF nehézsúlyú világbajnoki ökölvívó mérkőzés 12. menetében kiütötte az amerikai Eddie Chamberst, így megvédte címét. Ellenfelét a meccs után kórházba szállították. Chambers a hatodik menet után szellemileg felőrlődött, és ilyenkor nehéz megütni valakit, aki ennyire passzív, és szinte kizárólag arra törekszik, hogy ne üssék ki.

  • Solis és Gamboa KO-val nyert

    Az amatõrként háromszoros világ- és egyszeres olimpiai bajnok Odlanier Solis tovább folytatja szárnyalását a profik között.

    A kubai nehézsúlyú a tegnapi lübecki bokszgálán mindössze 2 menet alatt intézte el a sokat próbál Marcus McGeet. A karibi bunyós cimborája a szintén olimpiai bajnok Yourkis Gamboa már az 1. menetben összetörte Nestor Hugo Paniagua gyõzelmi álmait.

  • Boxmeccs közben halt meg egy fiatal fiú

    Argentínában életét vesztette egy 17 éves fiú egy boxmeccs alatt, mikor egy állát ért ütés következtében a fából készült padlóra zuhant, s koponyaalapi törést szenvedett.

    Daniel édesapja azt sem akarta, hogy a fia boxoljon, csak erõsíteni engedte el õt a tornaterembe, a fiú ennek ellenére belépett a boxcsapatba. Bár keveset edzett, s elõtte sosem ûzte ezt a sportot, mégis ringbe szállt hétvégén egy másik tizenévessel szemben. Tanúk állítása szerint egyikõjük sem viselte a kötelezõen elõírt védõsisakot.

  • Csonkolt kézzel nyeri a meccseket a boxoló

    Csonkolt kézzel nyeri a meccseket a boxolóValamennyi eddigi meccsét megnyerte az MMA-sportban Nick Newell. A sztori nem áll meg itt. A Hírhedt becenevű amerikai ugyanis fél karral veri laposra ellenfeleit. Noha testi fogyatékkal (bal alkarja hiányzik) született Nick Newell, mindez nem akadályozta meg abban, hogy az egyik legkeményebb, legférfiasabb küzdősportban, az MMA-ban érjen el fantasztikus sikereket. A Hírhedt becenevű amerikai ökle nélkül is simán elbánt eddigi ellenfeleivel a ringben.

  • Klicsko miatt Erdei mérkõzésére nem kerül sor

    Várhatóan tovább csúszik, s legkorábban októberben kerülhet sor a Boksz Világszervezet (WBO) magyar félnehézsúlyú bajnokának, Erdei Zsoltnak a következõ címvédõ mérkõzésére. A címét eddig 11-szer megvédõ magyar bokszoló legutóbb az ukrán Jurij Barashannal csapott össze, akit egyhangú pontozással gyõzött le Magdeburgban.

    Azt pletykálták pár napja, hogy szeptember 12-én, vélhetõen a német Jürgen Brähmerrel csap össze a magyar öklözõ, ám kiderült, hogy abban az idõpontban nem lesz meccse.

  • Roy Nelson - a pocakos a nyerő (videóval)

    Roy Nelson - a pocakos a nyerő (videóval)Nem a külső számít, a ketrecharcosoknál sem. Roy Nelson a pocakos ketrecharcos ezt határozottan tudja. Ő nem törekszik a külső formákra, az esztétikus megjelenésre. Roy Nelson a pocakkirály önmagát adja, amikor a tiszta izomtól duzzadó ellenfeleivel a maga egyszerű, sörpocakos alakjával, de mégis önbizalomtól nem kifogyva felmegy a ringbe és harcba száll. Roy Nelson-ról nem gondolná egy laikus sem, hogy a ketrecharcosok körében sok izomkolosszus kőkemény ellenfélként tekint rá, és sokan tartanak tőle.

  • A \'Szuper Hatos\'

    A \'Szuper Hatos\'2009. június 13-án az amerikai Showtime televízió bejelentette, hogy egy mindezidáig egyedülálló tornát kíván összehozni az általuk legizgalmasabbnak tartott nagyközépsúlyú ökölvívók között.

    A kiválasztott sportolók a feltörekvő Andre Ward és Andre Dirrell, a nemrég fellépett középsúlyú bajnok Arthur Abraham és Jermain Taylor, illetve két nagyközépsúlyú bajnok Carl Froch és Mikkel Kessler lesznek.

  • Real Fighting Challenge - Éhes maradt a Pitbull

    Temesváron a Sala Olimpia csarnokban került megrendezésre az a nagyszabású gála, melyen K-1, Muay-Thai, MMA, és Profi box stílusokban küzdöttek meg egymással Európa harcosai. Románia és Spanyolország sportolói mellett Magyarországról a Pitbull Team versenyzõje Zathureczky Zsolt érkezett edzõjével Sándor Györggyel MMA küzdelemre. Ez a verseny volt az elsõ közös rendezvény, melyen az aradi Metalbox klub és a budapesti Pitbull Team közösen indította versenyzõit.