rss

  • Erdei Zsolt pontozással nyerte a meccset Samson Onyango ellen

  • Erdei Zsolt pontozással nyerte a meccset Samson Onyango ellenErdei Zsolt pontozásos győzelmet aratott Samson Onyango ellen az Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán. Az amerikai magyarok úgyis a szívükbe zárták Erdei Zsoltot, hogy egyéves kihagyás után nem is annyira látványosan, inkább csak biztosan verte - magyar idő szerint vasárnap hajnalban - a kenyai Samson Onyangót. Madár szinte otthon érezhette magát az Atlantic City-beli Boardwalk Hallban, hiszen a nagyon sok amerikás magyar volt kíváncsi erre a meccsre, és szinte hazai hangulatot varázsoltak a ringbe.

    Zúgott a hajrá, Madár, s egyre többször kiabálták be afféle megszívlelendő tanácsként, hogy: üsd ki.

    Sajnos, Erdei nem hallgatott rájuk, inkább biztosra ment, és az egyre növekvő előnyét őrizgette.

    A negyedik menetben ugyan már csak a gong mentette meg a kenyai öklözőt, ám a folytatásban várva, várt Erdei-bombák elmaradtak, így Onyango végig állva tudott maradni a nyolcmenetes mérkőzés során. Erdei győzelméhez természetesen kétség sem fért, ám ha meg akarja hódítani Amerikát - márpedig ez a célja - alighanem látványosabb és a közönségnek jobban eladható bokszot kell produkálnia.

    - Nem vagyok igazán elégedett, de azért jó bemutatkozás volt - nyilatkozta a Sport TV-nek a meccs után Erdei. - Most már én is érzem, hogy volt bennem még bőven. Az az igazság, hogy régen nem volt meccshangulatban részem, és izgultam egy kicsit az amerikai szereplés miatt, de a csarnokban szenzációs hangulat volt.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Csonkolt kézzel nyeri a meccseket a boxoló

    Csonkolt kézzel nyeri a meccseket a boxolóValamennyi eddigi meccsét megnyerte az MMA-sportban Nick Newell. A sztori nem áll meg itt. A Hírhedt becenevű amerikai ugyanis fél karral veri laposra ellenfeleit. Noha testi fogyatékkal (bal alkarja hiányzik) született Nick Newell, mindez nem akadályozta meg abban, hogy az egyik legkeményebb, legférfiasabb küzdősportban, az MMA-ban érjen el fantasztikus sikereket. A Hírhedt becenevű amerikai ökle nélkül is simán elbánt eddigi ellenfeleivel a ringben.

  • Megtört a jég: Magyarország - Szlovákia 6:4

    Káposztásmegyeren a Jég és Rendezvénycsarnok adott otthont a Viadal 4 profi MMA Gálának. Pont olyan arányban gyõzött a magyar válogatott ezen a gálán, mint ahogyan veszített az elõzõn, bár akkor Növényi Norbert születésnapi gyõzelme tompított valamennyit a rossz érzéseken. Növényi Norbert a mostani gálán is jelen volt, bár most nézõként szurkolta végig az estét. A mérkõzés ringspeakere Ifj. Perutek János volt, aki a tõle megszokott profizmussal vezette végig a Viadal mûsorát. A gála elsõ felében voltak olyan rossz érzéseink, hogy megismétlõdik az elõzõ Viadal...

  • A K-1 mezõnyének nem ízlett a Török-méz

    Remek jósnak bizonyult a K-1 Magyar Nagydíj fõszervezõje - Katona Attila a verseny elõtt a monokli.com-nak azt nyilatkozta, a résztvevõ versenyzõk közel azonos tudása miatt minden eddiginél nagyobb küzdelemre számít. Igaza lett, a „nyolcas” minden tagja kõkeményen odatette magát, egyedül talán a helyi kedvenc, Zilai Sándor lógott ki a sorból, aki formán kívül versenyzett. A végsõ gyõztes, Török Dániel sikere azonban teljesen megérdemelt volt, a remek paraméterekkel rendelkezõ harcos nem csak fizikálisan, de mentálisan is vetélytársai fölé emelkedett.

  • Cintron vs Mosley: lefújva!

    Hivatalosan is bejelentették, hogy elmarad a február 10-re tervezett Kermit Cintron vs Shane Mosley IBF váltósúlyú világbajnoki mérkõzés.

    Bár eddig senki nem indokolta meg nyilvánosan a döntést, de minden bizonnyal Cintron mérkõzésszervezõivel folytatott jogi vitája lehet az ügy hátterében. Ennek ellenére Shane Mosley természetesen bokszolni fog ezen a napon az...

  • Az MMA-meccsek alatt õrjöng a közönség

    Mikor harminc évvel ezelõtt a kyokushin karate elindult hódító útjára Magyarországon, sokan túlzottan is brutális sportnak tartották ahhoz, hogy népszerû legyen a nagyközönség számára. Azóta nagyot fordult a világ. A küzdõsportok egyik alapelemévé vált a látványosság, egyre durvább, egyre véresebb mérkõzéseket akarnak látni a nézõk. A távol-keleti sportok után (karate, kung-fu, thai-box és hasonló stílusirányzatok) az Egyesült Államokban a kilencvenes évek elején "megalkották" az egységesített szabályrendszer alapján mûködõ K-1-et, melynek küzdelmei során összemérhetik erejüket a más-más sportágból érkezõk.

  • Corrie Sanders sérülten is megállíthatatlan

    A WBO egykori nehézsúlyú bajnoka, a Dél-afrikai Corrie Sanders (42 gyõzelem – 3 vereség) szombat este hazájában bokszolt. A 42. életévét taposó klasszis az értékelhetõ rekorddal rendelkezõ brazil Daniel Bispo (19 gyõzelem – 7 vereség) ellen lépett ringbe a Kempton Parkban rendezett profiboksz gálán, és pontozással nyerte meg a 10 menetes küzdelmet (3x 99-91). A fordított alapállású Sanders bal keze már az elsõ menetben megsérült, de ez sem akadályozta meg a gyõzelemben, habár a szokásos vízfakasztó bombák ezúttal elmaradtak.

  • Halmi Viktor és Imre Zsolti taroltak!

    A február 15.-én megrendezett Tulcea-i 8-as MMA gálát fiaink nyerték, akik valósággal letarolták a nemzetközi mezõnyt! Az ötfõs kis csapat csütörtök este érkezett meg Tulcea városába egy 17 órás autóút után, ahol a fõszervezõ Albeceanu Iulian várta õket majd az megbeszélések után a hotelba kísérte a csapatot. A másnap a ráhangolódásról szólt! Vancsik Nándor és Imre Zsolt a szobában hangolódtak a küzdelmekre még Halmi Viktor és Max Carvalho az edzõteremben készültek! A küzdelmeket sikerült közelrõl végig szemlélnem, hiszen mint pontozó bíró vehettem részt e rendezvényen!

  • Cegléden rendezték meg a VIII. Totalfight Gálát

    Cegléden rendezték meg a VIII. Totalfight Gálát2009.10.31-én este 7 órától teltház előtt vette kezdetét a VIII. Totalfight Gála amit már második alkalommal Cegléd városában, a városi sportcsarnokban rendeztek meg. Nézőkben és lelkes szurkolókban nem volt hiány, mint ahogyan a remekül felkészült versenyzőkben sem. A szurkolók folyamatos bekiabálással és technikai tanácsadásokkal buzdították kedvenc harcosaikat. Gyönyörű szép takedown, submission és állóharc technikákat láthattunk. A legfiatalabb versenyző 15 éves volt.

  • Kerepeczki Gábor vs Gulyás Csaba, MMA - videóval

    Kerepeczki Gábor vs Gulyás Csaba, MMA - videóvalA 2010.09.10-én Békésen megrendezett Dübögő Kupán vívott MMA meccs küzdelmét nézheti meg ebben a cikkben a kedves olvasó.

    Az MMA küzdelemben Kerepeczki Gábor Gulyás Csaba ellen vív harcot. A ketrecharc rajongóknak a mellékelt videó egy kellemes gyöngyszem lesz! Ha tetszett, ajánlhatod ismerőseidnek, barátaidnak is, hogy ők is megnézhessék!

  • Újra bokszolt az AIDS-es bunyós

    Visszatért a ringbe az AIDS-es exvilágbajnok! Tommy Morrison, akinek a HIV-tesztje 1996-ban bizonyult pozitívnak, csütörtök este ismét kesztyût húzott. A dolog hátborzongatónak tûnik, hiszen kevés másik sportágban folyik jobban a vér, mint a profi bokszban... Valósággal sokkolta a világ sportközvéleményét, hogy 11 évvel ezelõtt kiderült: a nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok, Tommy Morrison HIV-pozitív.

  • Az Universum visszautasítja Öner állításait

    Az Universum Box-Promotion vállalkozás hétfõn kiadott hivatalos kommünikéjében visszautasítja Ahmed Öner állításait, miszerint felbérelt nácik provokáltak verekedést a szombat esti hamburgi bokszgála VIP szektorában. Az Arena-Promotion tulajdonosa valójában a rendezvényt biztosító Pütz Security embereivel kerül konfliktusba, amely vállalkozás hosszú esztendõk óta közmegelégedésre végzi feladatát, és nincsenek köztük szélsõséges személyek – állítja az Universum.

  • Néhány keményebb ketreces videó!

    Emlékszel még Blade és Sárközi Róbert meccsére? Vagy érdekelne Muay Thai és TKD kiütéses ketrecharc meccse?

    Klikk a tovább gombra és már nézheted is!

    Van még a videócikkben pár kiemelt fontosságú harcról néznivaló!

    Figyelem: a felvételek némelyikén durva - véres - jelenetek is vannak!

  • A \'Szuper Hatos\'

    A \'Szuper Hatos\'2009. június 13-án az amerikai Showtime televízió bejelentette, hogy egy mindezidáig egyedülálló tornát kíván összehozni az általuk legizgalmasabbnak tartott nagyközépsúlyú ökölvívók között.

    A kiválasztott sportolók a feltörekvő Andre Ward és Andre Dirrell, a nemrég fellépett középsúlyú bajnok Arthur Abraham és Jermain Taylor, illetve két nagyközépsúlyú bajnok Carl Froch és Mikkel Kessler lesznek.

  • Bárdosi már a K1-ben

    Bárdosi Sándor, a 2000-es sydneyi olimpia birkózó ezüstérmese a szumó után - amelyben világ- és Európa-bajnok lett - a jelen legnépszerûbb küzdõsportjában, a K-1-ben is kipróbálja magát. A K-1 magyarországi menedzsmentjének csütörtöki bejelentése szerint Bárdosi a február 9-i, budapesti európai elõdöntõn - K-1 MMA szabályrendszerben - megmérkõzik a litván Valdas Visinskasszal, aki sambo combat és kick-box Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. A magyar klasszist – elmondása szerint – régóta foglalkoztatja a gondolat...

  • Harcosok Szegeden - REVANS Nemzetközi Ketrecharc Gála

    cagefight, cageking, king cageSzegeden, 2008. március 1-én óriási (teltházas) érdeklõdés mellett, tizennégy mérkõzés résztvevõiért szurkolhattunk a Revans Nemzetközi Ketrecharc Gálán. A modern kor gladiátorai a Szeged Városi Sportcsarnokban profi és amatõr meccseken szórakoztatták a közönséget. A program a versenyzõk részére délután 3 órakor kezdõdött, amikor súlymérésen vettek részt. A ketrecharc ezután este fél nyolckor következett, melyre a több ezer érdeklõdõ kígyózó sorokban várta a beengedést. A szervezõk és a versenyzõk nem okoztak csalódást a nézõközönségnek.

  • Povetkin egy tucat gyõzelemnél jár

    Rövid mérközésen nyert az orosz bokszoló! Az orosz Alexander Povetkin szombat este a Sauerland Event bambergi bokszgáláján a kanadai Patrice L'Heureux (20 gyõzelem – 4 vereség – 1 döntetlen) ellen bokszolt. A küzdelem teljesen egyoldalú volt, Povetkin gyakorlatilag azt csinált ellenfelével, amit csak akart, és csak az volt a kérdés, hogy az orosz harcos mikor tudja a KO-s ütést bevinni. A „zsákolást” a 2. menet elsõ percének végén unta a meg a mérkõzésvezetõ, amikor a kanadai padlóra került, és számolás nélkül leléptette.

  • A világ legjobb edzõjével készül Karacs

    A világ legjobb edzõjével készül KaracsA K-1 Max világbajnok Andy Souwer edzője most már hivatalosan is Karacs Attila vezető trénere lett, augusztus elsejétől számítva. Igaz Andre Manaart már júliustól készíti az It\'s Showtime-ra a Hun becenevet viselő magyar harcost, akivel a trénerváltás kapcsán készítettünk interjút.

    - Edzőt váltottál. Nem akárkit, nem akárkire, hiszen a Dr. Kovács László amatőr ökölvívó szövetségi kapitány után most Andre Manaart irányítja a felkészülésed. Miért volt szükség a trénerváltásra?

  • Amir Khan sima küzdelemben nyerte elsõ vb-címét

    Az éjszakába nyúló manchesteri profi ökölvívó gálán megszerezte élete elsõ hivatásos vb-címét a britek új kedvence, miután egyhangú pontozással legyõzte a Boksz Világszövetség kisváltósúlyú bajnokát.

    Amir Khan-t óriási tehetségnek tartják a boxvilágban, nem alaptalanul, hisz még 18 éves sem volt, amikor ezüstérmes lett a 2004-es olimpián. Profi karrierje remekül indult, elsõ 18 meccsét sikerrel abszolválta.

  • Nincs veszélyben Balzsay karrierje

    Megnyugodhatnak a Balzsay Károly pályafutásáért aggódók, mivel az óriási ütõerõvel megáldott nagyközépsúlyú kedvenc mûtött szeme már majdnem teljesen rendbejött, vagyis nincs akadálya annak, hogy folytassa pályafutását és ringbe lépjen a június 16-i budapesti gálán. Kéztörés és derékbántalmak után úgy nézett ki, hogy semmi sem akadályozhatja meg az Universum harcosát, hogy márciusban élete elsõ címmérkõzését megvívja. Csakhogy az élet forgatókönyvírója az újabb csavart írt bele Balzsay pályafutásába, merthogy egy aprónak tûnõ sérülés majdnem kettétörte karrierjét...

  • Megölték a bokszvilágbajnok Arturo Gattit

    Meghalt a korábbi bokszvilágbajnok Arturo Gatti, feltehetõleg gyilkosság áldozata lett.

    A rendõrség a 23 éves feleséget, Amanda Rodriguest gyanúsítja a férfi megölésével. A nõ tagadja, hogy köze lenne a dologhoz, de õ volt az, aki megtalálta férje holttestét a brazíliai apartmanban, ahol nyaralásukat töltötték. A szemtanúk elmondása szerint a pár a gyilkosság elõtti estén csúnyán összeveszett. A rendõrségi nyomozás során találtak egy vérfoltos szíjat, feltehetõleg ezzel fojtották meg Gattit, de fejsérüléseket is szenvedett.