rss
adó 1 százalék gyermekvédelem támogatása adóbevalláskor
  • Vitali Klitschko vs. Shannon Briggs - 300 ütést kapott Briggs

  • Vitali Klitschko vs. Shannon Briggs - 300 ütést kapott BriggsA bokszvilág Vitalij Klicsko és Shannon Briggs nehézsúlyú derbijét már nagyon várta, ám kettejük 2010. október 16-i (szombat éjjeli) csatája inkább hasonlított egy kivégzésre, mintsem egy világbajnoki címmeccsre. A hamburgi O2 aréna adott otthont a WBC nehézsúlyú címmeccsének, az ukrán Vitalij Klicsko és az amerikai Shannon Briggs találkozójának. Az idősebbik Klicsko nem vehette félvállról a találkozót, Briggs nevéhez fűződik ugyanis a legtöbb első menetben elért kiütés.

    Néhányan féltették is a Vasököl becenévre hallgató óriást, mondván, az amerikai mindent elkövet majd, hogy az elején dűlőre vigye a dolgot.

    A két ökölvívó verbális összecsapását Briggs nyerte a "megszabadítom a világot Klicsko kungfu-polip stílusától" ígéretével, a ringben azonban kevés volt a szájhősködés. Talán még a Klicskót féltők is csodálkoztak, milyen egyhangúan lett az első menet az ukráné, Briggsnek gyakorlatilag nem volt tiszta találata, pedig a hírek szerint a felkészülésére külön erőnléti edzőt fogadott, aki negyven százalékkal megnövelte ütőerejét. Kár, hogy a mérkőzés folytatásában sem láthattunk ebből semmit, Klicsko menetről menetre magabiztosabban bokszolt. A hetedikben kis híján kivégezte Briggset, aki ezt követően már csak bokszzsákként állta a hatalmas pofonokat.

    Klicsko háromszáz ütést vitt be a 12 menet során, ezért Briggs menedzsere, Greg Cohen ragaszkodott ahhoz, hogy kórházba vigyék vérző fejű védencét, akinek két helyen is eltört az arccsontja.

    Az RTL szakkommentátora, Luan Krasniqi nem értette, miért nem léptette le a bíró az amerikait a 10. menetben. A meccs orvosa, Stephan Bock is javasolta volna a leállítást, ha a brit bíró kikérte volna a véleményét. Klicsko megint bebizonyította: képtelenség letaszítani a nehézsúly trónjáról.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Balzsay Károly brutális kiütéssel gyõzött

    Balzsay Károly (16-0-0) profi pályafutása leglátványosabb kiütéses gyõzelmét aratta ma este a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban a brazil Jose Hilton Dos Santos ellen. Balzsay Balzsay Károly megfontoltan kezdte a találkozót, jobbegyeneseivel többször is eltalálta Santost, akinek ütései legtöbbször a levegõt érték csupán. Karcsinak nem volt könnyû dolga, hiszen riválisa kellemetlen csapkodós ökölvívást produkált. A harmadik menet kicsit szorosabb küzdelmet hozott, de itt is inkább Balzsay akarata érvényesült.

  • Dopping végzett a híres birkózóval!

    Dopping végzett a híres birkózóval!Az egész világ megdöbbent, amikor váratlan és tragikus módon elhunyt a 36 éves Edward Eddie Fatu, akit a WWE-rajongók csak Umaga néven ismertek. A birkózó-pankrátor halálát akkoriban szívinfarktusnak tulajdonították, ám ma napvilágot látott a szomorú boncolási jegyzőkönyv toxikológiai fejezete: a sztársportoló szíve a mértéktelen doppingszereknek köszönhetően állt le.
    A texasi Harris megyei toxikológiai vizsgálóközpont egyértelműen bizonyította, hogy a halált különféle drogok keveredése okozta.

  • A ketrecben is harap a Pitbull

    A rendkívül összetett tudást igénylõ MMA-ban is helytálltak a Sándor György vezette Pitbull Team versenyzõi. A Budakalászi Sportcsarnokban szombaton lebonyolított amatõr ob 2. fordulójában a volt kickboksz világbajnok tanítványai két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek. - Újdonság volt versenyzõim számára a ketrecharc, de azt mondhatom, jól helytálltak a debütáláson – kezdte beszámolóját Sándor György edzõ. – Természetesen most sem vagyok teljes mértékben elégedett – három aranyat vártam...

  • III. Szegedi Ketrecharc Gála beszámoló

    III. Szegedi Ketrecharc Gála beszámolóKözepesen izgalmas meccsek voltak jellemzőek az eseményre, és egy pici vér is folyt a III. Szegedi Ketrecharc Gálán az újszegedi Sportcsarnokban szombaton. Az este fő mérkőzésén Sárközi Róbert legyőzte Filó Andort. Idén harmadik alkalommal rendezték meg a ketrecharc gálát (Replay Fight) az újszegedi Sportcsarnokban szombat este. A telt ház előtt zajló meccseken a hatalmas ütések és rúgások miatt olykor apróbb sérülések miatt vér is folyt a harctéren.

  • Klicsko miatt Erdei mérkõzésére nem kerül sor

    Várhatóan tovább csúszik, s legkorábban októberben kerülhet sor a Boksz Világszervezet (WBO) magyar félnehézsúlyú bajnokának, Erdei Zsoltnak a következõ címvédõ mérkõzésére. A címét eddig 11-szer megvédõ magyar bokszoló legutóbb az ukrán Jurij Barashannal csapott össze, akit egyhangú pontozással gyõzött le Magdeburgban.

    Azt pletykálták pár napja, hogy szeptember 12-én, vélhetõen a német Jürgen Brähmerrel csap össze a magyar öklözõ, ám kiderült, hogy abban az idõpontban nem lesz meccse.

  • Bárdosi Sándor az MMA-ról: basszus, ez nagyon állat!

    Neves szereplõvel bõvül a hazai MMA-versenyzõk tábora, Bárdosi Sándor úgy döntött, kipróbálja magát a legkeményebb szabályrendszerben zajló küzdelemben is. A birkózással szakító egykori olimpiai ezüstérmes nem brahiból merészkedik a ketrecbe, a kiskesztyûsök között is a csúcsra akar jutni, lelkesen készül két hónap múlva esedékes debütálására. Bárdosi Sándor nem aprózza el, ha már úgy határozott, hogy belekóstol az MMA-ba, felkészítõjének a szakágban elismert Felföldi "Hegylakó" Szabolcsot választotta.

  • A megélhetési bokszoló

    Mike Tyson az utóbbi négy mérkôzésébôl hármat elveszített

    Mike Tyson – a valaha volt legfiatalabb profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok – lassan egy másik rekord megdöntésére tör: ha így folytatja, õ lesz a történelem legöregebb hivatásos bokszolója. „Iron Mike” 2006 június 30-án negyvenedik születésnapját ünnepelte, s egyetlen porcikája sem kívánja már az utóbbi idõben egyre rendszeresebbé váló verést, gigantikus adósságaiból azonban csak egyféleképpen képes kilábalni: ha tovább bokszol. (Merthogy máshoz nem ért…)

  • Királyi fogadtatás az óriásverõnek

    Egészen elképesztõ fiesztával várták Ruszlan Csagajevet hazájában. Az üzbég profi nehézsúlyú bokszoló jelenleg az elsõ számú nemzeti hõs az ázsiai országban, ahol százezrek ünnepelték a repülõtérrõl az elnöki palotáig tartó úton. Üzbegisztán - túlzás nélkül állíthatjuk – egy hete folyamatosan ünnepel. Az ország büszkesége, Ruszlan Csagajev a múlt hétvégén legyõzte a Boksz Világszövetség (WBA) profi nehézsúlyú bajnokát, a verhetetlennek hitt Nyikolaj Valujevet, és elfoglalta a trónt.

  • Sárközi Róbert az USA-ban ért el újabb sikereket

    Sárközi Róbert az USA-ban ért el újabb sikereketAz Amerikai Egyesült Államokban szerepelt a Gladiator Challenge Impulse elnevezésű küzdősportgálán a szegedi Sárközi Róbert. A harcos a kaliforniai Sacramentóban a második legnagyobb USA-szervezet, a King of the Cage szabadtéri gáláján lépett ketrecbe, ahol a 85 kilogrammban az ellenfele az amerikai Nate Espinoza volt. Több ezer néző előtt a 3×3 perces játékidőt végigverekedték a felek, a meccs végén pedig a pontozók Sárközit látták jobbnak.

  • Torres a sírból hozta vissza bajnokságát

    Szeptember elsején még Kolumbiában bokszolt a WBO kisváltósúlyú bajnoka, Ricardo Torres (32 gyõzelem – 1 vereség), kihívója, az amerikai Kendall Holt (22 gyõzelem – 2 vereség) ellen. A mérkõzés nagy részében Holt irányított, a hatodik menetben Torres padlóra is került. Ám a tizedik menetben a címvédõ harcos megváltoztatta a küzdelem képét, és egy menettel késõbb technikai kiütéssel megállította a kihívót. A pontozólapokon, tíz menet után ez állt: 95-94, 94-95, 91-98, vagyis Torresnek kellett a kiütés az öv megtartásához.

  • II. Bács-Team Gála - Kecel: Magyarok Éjszakája

    Kecelen megrendezésre került a II. Bács-Team Thai-Box és Ketrecharc Gála. Szeretjük a kisvárosokban rendezett gálákat. Az utóbbi idõben több helyen is megfordultunk, és igazán teltházas rendezvényeket a kisebb városokban láthattunk. Most is megtelt a sportcsarnok Kecelen, ahol a Bács-Team rendezte meg második küzdõsport gáláját. Külön megemlítem, hogy a kisebb városokban mindíg ott látjuk a helyi önkormányzat képviselõit, vezetõit, ami jó elõjel lehet a klubok és az önkormányzatok kapcsolatát illetõen. Örültünk, hogy Kecel város Polgármestere személyesen vett részt a rendezvényen.

  • A világ legjobb edzõjével készül Karacs

    A világ legjobb edzõjével készül KaracsA K-1 Max világbajnok Andy Souwer edzője most már hivatalosan is Karacs Attila vezető trénere lett, augusztus elsejétől számítva. Igaz Andre Manaart már júliustól készíti az It\'s Showtime-ra a Hun becenevet viselő magyar harcost, akivel a trénerváltás kapcsán készítettünk interjút.

    - Edzőt váltottál. Nem akárkit, nem akárkire, hiszen a Dr. Kovács László amatőr ökölvívó szövetségi kapitány után most Andre Manaart irányítja a felkészülésed. Miért volt szükség a trénerváltásra?

  • Trinidad visszavágót adna De La Hoyának

    A Puerto Rico-i supersztár Felix Trinidad azt mondja, hogy boldog nyugdíjas, de hajlandó megadni a visszavágási lehetõséget a hétvégén detronizált Oscar De La Hoyának. A két bokszoló 1999-ben egy legendás mérkõzésen találkozott, ahol Felix Trinidad (42-2-0) 12 menetben többségi döntéssel fosztotta meg a veretlenségétõl Oscar De La Hoyát. Akkor váltósúlyban csaptak össze, ami ma már nem lehetséges. "De La Hoya tudja, hogy nem tudok 160 font alá menni. Túl sokat venne ki belõlem, ezért nem tudom bevállalni. De elmondom az igazságot, ez a lehetõség még mindig fent áll.

  • Vlagyimir Klicsko magabiztosan verte Csagajevet

    Vlagyimir Kilcsko lazán verte véresre az egész meccsen csak vergõdõ Csagajevet! Európában ekkora tömeg, hatvanezer nézõ még sohasem nézett végig bokszmeccset a helyszínen.

    Az ukrán nehézsúlyú világbajnok öklözõ már a második menetben padlóra küldte a veretlen üzbég Ruszlan Csagajevet. Utána is magabiztosan uralta a meccset. Csagajev ugyan állta a pofonokat, de ütni, verekedni meg sem próbált. Az igen szálkás ukráné maradt mindhárom világbajnok cím.

  • Balzsay Károlyt rendesen meglepték!

    „Az édesapámmal együtt leszünk kilencven évesek” – mondta a minap Balzsay Károly, de akkor még úgy gondolta, hogy telefonon köszönti majd fel a születésnapját vele együtt július 23-án ünneplõ idõsb Balzsay Károlyt, azonban fõszponzora, az a.hartrodt logisztikai cég gondoskodott a legszebb ajándékról. Hamburgban összehozta a családot!

    Titokban Németországba utaztatta a WBO nagyközépsúlyú világbajnokának szüleit, és egy hajós út keretében teljessé tette a meglepetést.

  • Balzsay kikapott, Bedák interkontinentális bajnok

    Balzsay kikapott, Bedák interkontinentális bajnokBedák Zsolt megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú interkontinentális címét, Balzsay Károlynak viszont ugyanez nem sikerült a nagyközépsúlyúak között, miután pontozásos vereséget szenvedett péntek éjszaka a söldeni ökölvívógálán. A 26 éves Bedák a fülöp-szigeteki Ramie Laput ellen lépett szorítóba, aki legutóbb 2002 májusában szenvedett vereséget. A mérkőzés sokáig kiegyensúlyozottnak tűnt, hat meneten keresztül nem bírtak egymással a felek, de a hetedikben - némiképp váratlanul - a magyar kiütötte riválisát.

  • Erdei Zsolt talán novemberben vagy decemberben bokszol, de addig Kótai Misivel edz

    Erdei Zsolt talán novemberben vagy decemberben bokszol, de addig Kótai Misivel edzAz egyik hazai napilap munkatársa készített egy rövid interjút a WBO szervezet félnehézsúlyú bajnokával, Erdei Madár Zsolttal (30 győzelem - 0 vereség).

    Madár még mindig nem tudja mikor bokszol legközelebb, így csak önszorgalomból edz. Januárban bokszolt utoljára a WBO félnehézsúlyú világbajnoka. Azóta teljes a bizonytalanság a Madár becenévre hallgató ökölvívó körül.

  • A ketrecharc az igazi küzdelem!

    A ketrecharcról eddig az estéig valami egészen más képet alkottunk. Kigyúrt gladiátorok harcolnak, szemük sem rebben akkora pofonoktól, amik az átlag honpolgár tuti helyét biztosítanák a balesetiben vagy bármely patinás kórház proszektúráján. Látványos rúgások, reccseno csontok, satöbbi. Ilyesmit várva foglaltuk el helyünket a Fovárosi Nagycirkuszban.

    Hamar rá kellett jönnünk, hogy milyen gyorsan elröppent az a néhány év, ami azóta telt el, amikor Lali bohócnak drukkoltunk aki éppen Peti bohócot készült leönteni hátulról valami zöld festékkel.

  • Jászka Krisztián (DOZSO SE.) 70 kg-ban a WKA Világszövetség, K-1 szabályrendszerének, új Profi Európa Bajnoka!

    13.-án volt Münchenben a Címmérkõzés, Ellenfele a Német Bajnok és a WKA Címvédõje volt Bachir Maroun volt. A taktikusan mérkõzõ magyar sportoló, a nagyon technikás ellenfélre rá tudta erõltetni saját harcmodorát, de a német versenyzõ minden menetben alul maradt a sok belsõcomb rúgással szemben! A 4. menetben Krisztiánt magára rántva a kötelekre esett, ahonnan nem tudott, vagy nem akart felállni, a mentõ vitte el , de fél óra múlva már a helyszínen találtuk a nézõk között! Mivel a mérkõzésen ez volt az egyedüli külföldi siker Jászka Krisztiánt azonnal kihívták a rendezõk a márciusra tervezett Gálájukra!

  • Kerepeczki Gábor vs Gulyás Csaba, MMA - videóval

    Kerepeczki Gábor vs Gulyás Csaba, MMA - videóvalA 2010.09.10-én Békésen megrendezett Dübögő Kupán vívott MMA meccs küzdelmét nézheti meg ebben a cikkben a kedves olvasó.

    Az MMA küzdelemben Kerepeczki Gábor Gulyás Csaba ellen vív harcot. A ketrecharc rajongóknak a mellékelt videó egy kellemes gyöngyszem lesz! Ha tetszett, ajánlhatod ismerőseidnek, barátaidnak is, hogy ők is megnézhessék!