2024.03.28. - Gedeon, Johanna

A lovas íjászat

A lovasíjászat az õsi magyar, illetve ázsiai lovasíjász népek harci hagyományait felelevenítõ sport. Kialakulása Kassai Lajos nevéhez köthetõ, aki régészeti ásatásokon talált leletekbõl rekonstruálta a I-XII. századi lovasnépek íjait, majd a gyakorlatban is kipróbálta azokat. Ezt követõen kidolgozta a lovas íjászat teljes szabályrendszerét, szervezeti felépítését és bemutatókon, versenyeken azóta is rendületlenül népszerûsíti a sportágat. Kassai oktatott már kanadai, amerikai, de még indián lovasíjászokat is.
kutya cica örökbe fogadás állatvédelem szja 1%

A sportág központja Kaposmérõ. Itt került kidolgozásra racionális alapokon a verseny szisztémája, edzéselmélete, módszertana. Természetesen ezen a rendszeren kívül is sokan íjászkodnak, de a lovasíjászat mint sport, hazánkból, Kassai Lajostól indult világhódító útjára. Ma már szerte Európából, Amerikából érkeznek tanítványok. Határainkon túl a külföldön élõ magyarok körében, illetve Németországban, Angliában és Amerikában is egyre népszerûbb.

Leírás:
A lovasíjászat lényege, hogy egy 90 méter hosszú egyenes pályán vágtatva célzott lövéseket kell leadni elõre, oldalra, majd hátrafelé a nyeregbõl visszafordulva, a féltáv vonalában, a pályától mintegy kilenc méterre elhelyezett céltáblákra. Egy futam 18 másodpercig tarthat maximum (ennyi idõ alatt legalább három lövést "illik" kivitelezni), a megspórolt másodpercek és az elért találatok pontot érnek; egy verseny kilenc futamból áll.

A vágtató lovon történõ egyensúlyozáson kívül fontos tényezõ, hogy a versenyzõnek minél rövidebb idõ alatt tudnia kell egy nyílvesszõt elõvenni, betölteni, és kilõni. (Kassai Lajos másfél éve világrekordot állított fel: váltott lovakkal, tizenkét óra alatt 323-szor lovagolta végig a lovasíjász-pályát, alkalmanként átlagosan kilenc nyílvesszõt juttatva célba. Csaknem háromezerszer feszítette meg íját, és összesen több mint hétezer pontot ért el.)

Az íjászatot és a lovaglást külön is meg lehet tanulni, és általában külön szokás ezt elkezdeni. Ennek megfelelõen a lovasíjász táborokban elõször mindenki íjászatot tanul. A tanulók ilyenkor 30-40-50-60 méteres távolságokra lévõ célokra lövéseket adnak le. Kezdetben alapállásból, majd fordulásból, guggolásból stb. Álló célok után következnek a mozgók: futóvad és lengõcél, majd aki alkalmasnak érzi magát, lõhet korongra is.

A lovasíjászat által megkövetelt lövésmód alapjaiban különbözik a gyalogos lövészettõl. A gyalogos lövész fix ponthoz húz és célozva lõ. Erre lovon nincs mód, mert egyrészt ha több lövést akar leadni egymásután, akkor nem vesztegetheti az idõt célzásra, másfelõl a vágtató (gyakorlatilag minden irányban mozgó) ló hátán nincs is lehetõsége a célzásra.

A ló hátán alkalmazható lövésmódot dinamikus íjász stílusnak is szokták nevezni. Jellemzõje, hogy nincs fix pontra húzás, a lövész általában vállgödörbe húz. Így eltûnik minden, ami a célzást elõsegítené és pusztán az ösztöneire támaszkodhat. Ezt jól begyakorolni hosszú idõ és eleinte egyáltalán nem jár sok sikerélménnyel, ellenben annál több eltört vesszõvel. Ma a legtöbb lovasíjász az ún. mediterrán fogással lõ, és vállgödörbe húz.

A lovasíjászatnál alkalmazott lovaglás nagyban különbözik legtöbb lovasiskolában alkalmazott angol lovaglási módtól. A legfontosabb, hogy az angol nyereg és lovaglási mód lényegében a lóversenyzéshez (díjugratás, díjlovaglás, stb.) alakult ki. Lényeges különbségek vannak már magában a nyeregben is, ebbõl adódóan a lovas tartása is eleve más. A sztyeppei lovas ugyanakkor sosem használ "kikönnyítés"-nek nevezett mozgásokat, célja a lóval való tökéletes együttmozgás. A lovasíjász harcmodor - mint általában minden lovon végzett cselekvés - olyan tudást képvisel, mely lehetõvé teszi a lovas kezének szabad használatát, miközben a lónak elegendõ a testsúlyból történõ irányítás. A gyakorlás tehát elsõsorban szõrén, majd késõbb az általunk készített (nagykápás, egy helyre ültetõ) lovasíjász nyeregben történik. Mivel íjjal lõni lóról egyensúly nélkül képtelenség, ezért a tanulás során az elsõdleges cél ennek kifejlesztése.

Az õsök módszerei:
Sokan vitatkoznak arról manapság, hogyan íjászhattak õseink, mi volt a helyes technika, milyen nyerget, íjat és vesszõket használtak.

Ahány kultúra, annyi lovagló stílus létezik a világon. A lovasíjász nomád népek a harcok során egyetlen szempontnak voltak alárendelve: a lehetõ leggyorsabban és leghatékonyabban legyõzni a célokat. Nem volt idõ tegezbõl tölteni, egyensúlyból kellett lõniük. Az íj méretérõl és erejérõl a régészeti ásatások kellõ bizonyosságot szolgáltatnak.

Az összes nagyállattartó nép magas kápás ívelt talpú fanyerget használt az elmúlt 4000 évben és ma is. Eltérések csak az ülõfelület kiképzésében vannak. A nyergek általában könnyû puhafából, csapolással, és/vagy fûzött "farbõrrel" készülnek. Az azonosságok alapját a lóról végzett munka, vagy harc adja, melynek lényege a hirtelen gyorsulások kiülését lehetõvé tevõ kápaméretezés. További közös tulajdonságuk hogy a lovas "kénytelen" átadni testét a ló mozgásának csípõtõl lefelé, tehát a biztonságos ülés gyakorlata nagyon hamar elsajátítható és a gerincoszlopra kifejtett átmozgató jótékony gyógyhatás már az elsõ alkalommal érezhetõ.

Forrás: www.lovasijaszat.hu