A kezdeti társadalmak kialakulásával az emberi értelem fejlõdése a fegyverek használatának terjedését, fejlõdését eredményezte. Kínában több mint 5000 éve alakultak ki az elsõ rendszerezettnek mondható kötött küzdelmi formák. Shuen Yuen király nevéhez fûzõdik az elsõ formális harci technika, aki egy háború során a gyõzelem érdekében katonái harci mozdulataiból összeállított egy mozdulatsort, melyet 2 hónapon keresztül minden áldott nap gyakoroltatott velük. Az ellenség a technikai fölény láttán végül meg is futamodott. Ezek voltak a mai formagyakorlatok elõdei.
- Choy Li Fut
- Északi Hét Csillag Imádkozósáska - Seven Star Mantis stílus
- Modern Wu shu
- Shirayan Vajramutthí
- Ta Sheng Pi Kua Men stílus
- Wing Chun - Lo Man Kam iskola
- Wing Chun/Tsun
Régen a harcmûvészeteknek nem volt összefoglaló nevük rengeteg kifejezést használtak egyszerre. Egészen a Kínai Népköztársaság megalakulásáig (1949. október 1-ig) így volt. Ekkortól neveztek el minden olyan technikát, ami harcmûvészettel volt kapcsolatos wŭ shù-nak.
Az idõk folyamán persze változott a wŭ shù: Manapság nincs olyan sok harc, tömegmozgalom, így egyre kevésbé használták verekedésre, mint inkább a harcmûvészeti sportra (bemutatókon, versenyeken). Késõbb két kifejezés vált elfogadottá:a Kung-fu, mely az elterjedtebb, nem versenyezhetõ tradicionális stílusokat foglalja egybe, és a Tyin-ci ö-wŭ shù, mely a modern, versenyezhetõ, rendszerezett kategóriát jelenti, mely mára olimpiai sportággá vált.
Azokat a kínai harcmûvészeti stílusokat, amelyek a buddhista Shaolin-kolostorban születtek, abból ágaztak el vagy az befolyásolta õket shaolin gongfu-nak ((shaolin quanfa vagy shaolin kungfu).
A gongfu azonban egy modern fogalom, és csak a kungfu-filmek elterjedése óta használják a kínai harcmûvészetre.
A Shaolin kung-fu:
A kung fu-ban közel 1000 harcmûvészeti iskola van, melybõl valamennyi saját, különbözõ szabályokat alkalmaz. Van, ahol csak férfiakat és van, ahol csak nõket tanítanak. Jelenleg a legnagyobb irányzat a shaolin. A shaolinon belül is több iskola van, melyeknek hasonlóan különbözõek a szabályai.
A Shaolin-kolostorok
A hatalmas kiterjedésû Kínát a Sárga ill. a Jangce folyó szeli ketté, északi és déli területekre. A shaolin kolostorokban elõször északon alakultak ki a különbözõ harci stílusok (északi formák), és csak a Song korban alapult meg Fukien tartományban az elsõ déli shaolin templom. A Jangcétõl délre esõ területet nevezzük Dél-Kínának. Itt születtek meg a déli formák az északiak átalakításával.
Ma úgy tudjuk, hogy a középkorban több Shaolin-kolostor létezett, amelyek kapcsolatban álltak egymással. Fujian (Fukien) tartományban - nem messze Guanzhou (Kanton) városától - is építettek egy nagy Shaolin-kolostort a 8. század közepén, amely szoros kapcsolatban állt a fõkolostorral. A Ming-dinasztia (1368-1644) idején egy Yi Fa nevû szerzetes állt mindkét kolostor élén. 1341-ben egy harmadik kolostor épült Hebei tartományban, Észak-Kínában, a Honglong-tó partján. Guangdong (Jiulian-hegy) és Sichuan tartományokban még két Shaolin-kolostor létezett. Azt feltételezik, hogy további kolostorok is léteztek, Kína határain túl is. Koreában Solinnak, Vietnamban Thieulamnak, Okinaván Shorinnak nevezték õket. Ám mindegyikük az elsõ Shaolin-kolostor utódja volt.
A shaolin kung-fu tehát kezdetben különálló irányzatként fejlõdött, és csak késõbb olvasztottak bele sok más stílust, elképzelést, és vált a legtöbb tradicionális harcmûvészet alapjává.
Az elsõ kolostor születése
Az õsi fõvárostól, Luoyangtól délre, az északi Henen tartományban, a Haoshan-hegységben, a Kr. e. 3. évszázadban szerzetesek egy csoportja menedékre lelt a rivalizáló feudális urak elõl. A Songshan-hegyen (Wuyue), Dengfeng közelében súlyos kõfalakkal körbevett templomot emeltek, és fiatal erdei fenyõvel ültették be a környéket. A kolostornak a Shaolin (fiatal erdõ) nevet adták.
Már a Kr. u. 2. századtól gyakorolták itt a szerzetesek a Hua Tuo-féle daoista öt állat rendszert (wuqinxi). A templom akkori elöljárója, Zhou Jing hívta meg a két harcmûvész mestert, Gun Su Wiet és Heng Gai Zhangot a kolostorba. Harcmûvészetre taníttatta a szerzeteseket, hogy felvértezzék magukat a folyamatos rablótámadásokkal szemben.
Ütõképes harci alakulatának köszönhetõen a kolostor hamarosan megnövelhette vagyonát és befolyása is megnõtt. A Shaolin-kolostor már az 5. században Észak-Kína legnagyobb vallási központjának számított. 426-ban a császár támogatásával új erõdítményeket emeltek, és ott állomásozott egy katonai helyõrség is. Mivel a biztonság szavatolva volt, a harcmûvészet lassan feledésbe merült, a szerzetesek pedig inkább vallási gyakorlataiknak szentelték magukat.
Bodhidharma 523-as érkezésével éledtek újra a testgyakorlatok (shiba luohanshou és damoguan). Az új chan tanítás (zen) nagy hagyományra tett szert, és sok hívet szerzett. Számtalan ember abban a reményben zarándokolt a kolostorba, hogy megtanulja a shaolin küzdelmi módszereit.
529-ben egy zsoldos osztag vezetõje, Meng Zhang érkezett a kolostorba, akit nem sokkal ezután a kolostor vezetõjévé választottak. Bevezette a felvételi eljárás, a hierarchia és a gyakorlási módszerek szigorú rendszerét. A császár katonáinak el kellett vonulniuk, a Shaolinban pedig létrejött egy saját, ütõképes harci osztag. Ám a következõ években rivalizálás miatt, néhány szerzetes felgyújtotta a kolostor kincstárát, és értékes kéziratokat semmisítettek meg.
A shaolin szerzetesek nem mindennapi képességeirõl gyorsan terjedtek a hírek, és a 7. századtól folyamatosan fejlõdött harci stílusuk. A shaolin szerzetesek harcmûvészete azonban csak azon kiválasztottak privilégiuma maradt, akiket felvettek a kolostorba. A közelharc módszereit (quanjin) egy értekezésben írták le, és egy hét pecsét alatt õrzött helyiségben õrizték.
Egészen a 17. századik virágzott a Shaolin kolostorok kultúrája. Amikor is a mandzsuk meghódították Kínát és megalapították a Qing-dinasztiát (1644-1911), a Shaolin-kolostornak több éven keresztül sikerült a mongolok számára hûséget színlelnie, és ezzel együtt a mandzsuk elleni összeesküvõ tevékenységek központjává lenni.
A Shaolin-kolostor folyamatosan menekült felkelõk rejtekhelyéül szolgált. 1672-ben a shaolin elöljárók még katonai segítséget is nyújtottak Kang xinek (1662-1722), a mandzsu császárnak a banditák és fosztogatók elleni harcban. Szerzetesek százai vonultak ki, és három és fél hónap leforgása alatt megtisztították a környezõ területeket a rablóbandáktól. A háttérben azonban a mandzsukkal szembeni ellenállást szervezték.
Amikor azonban Kang Xi császár végül tudomást szerzett az összeesküvésrõl, könyörtelen harcot indított a shaolin ellen. Mivel azonban nem sokkal ezután meghalt, utódja folytatta a bosszúhadjáratot. 1673-ban egy nagy császári, mongolokból álló sereg rohamozta meg a kolostort, és a földdel tette azt egyenlõvé. 128 szerzetest megöltek, ám öt pátriárkának (Hong, Liu, Cai, Li és Mo) sikerült kiszabadulni és délre menekülni. Az ezt követõ két évszázadban a huidangok (titkos társaságok) mandzsuk elleni összeesküvõ tevékenységét szervezték. Õket tekintik a triaden, egy híres, még ma is tevékeny titkos kínai szövetség legendás õsatyjainak. Továbbá nekik tulajdonítják a shaolinon kívüli quanfa öt nagy módszerének (guangdong wudamingjia) létrehozását is.
A Shaolinon kívüli Quanfa
Caijiaquan (Ts´ai chia ch´uan/Choygar)
Hongjiaquan (Hung chia ch´uan/Hunggar)
Lijiaquan (Li chia ch´uan/Ligar)
Liujiaquan (Liu chia ch´uan/Liugar)
Mojiaquan (Mo chia ch´uan/Mokgar)
Ezeket a stílusokat délen (Nanquan), Guangdong tartományban (Guangdong wushu) gyakorolták, így a kantoni nyelvjárás gar szavával illették õket. Kezdtek jelentõsen különbözni az északi stílusoktól (Beitui), kevesebb lábtechnikát és rövidebb állásokat alkalmaztak.
Nem sokkal ezután a kolostort ismét felépítették Henanban. A szerzeteseket azonban közvetlenül a császári házból irányították, és bár megengedték nekik a shaolin harci tradíciójának folytatását, nem bizonyítható a Shaolin-kolostor részvétele a késõbbi felkelésekben.
Újkor
Amikor 1911-ben a Qing-dinasztiát Sun Yat Sen köztársasággá változtatta át, a harcmûvészetek nem várt fellendülésnek indultak. Ám a folyamatos polgárháborúk révén a Shaolin-kolostor 1928-ban harci konfliktusokba keveredett. Fan Chan Xiu tábornok, akit az egyik polgárháborúban legyõztek, embereivel a kolostorban bújt meg. Üldözõje, Shi You San tábornok több napon át ostromolta a kolostort, és végül felgyújtatta a létesítményt.
A kolostor 40 napon át állt lángokban. Tizenhat templom, mûalkotások, szent ereklyék, buddhista iratok, titkos feljegyzések és felbecsülhetetlen értékû kincsek estek a tûz áldozatául. A shaolin virágkorában a templomban mintegy 1500 szerzetes élt, akik közül legalább 500-an harcmûvészeti mesterek (shifu) voltak. Ám a shaolin templom - egykor az ázsiai kultúra legjelentõsebb központja, majd ezután a rövidlátó politika áldozata - már soha nem lehet az, ami egykor volt.
1928-ban Chiang Kai Shek elnök létrehozta a Guoshu Központi Intézet Nankingot, amelyben sok híres harcmûvész mester találkozott. A régi wushu elnevezést újra felelevenítve létrehozták a goshu (az ország mûvészete) megnevezést. Azonban 1937-ben a japán megszállás miatt megszakadt a munka, majd 1945-ben a kommunisták vették át a hatalmat és betiltottak minden harcmûvészetet. Amikor azonban észrevették, hogy a harcmûvészetek nagy vonzerõt jelentenek a külföldiek számára, létrehozták a National Athletic Institutot, ahol a régi harcmûvészeteket modern show- és bemutatóformákká alakították át. Az úgynevezett kulturális forradalom idején sok tradicionális mestert megöltek, mások pedig Hongkongba és Tajvanra menekültek.
Az újonnan létrehozott wushu olimpiai sportágként való elismerése érdekében a kormányzat nagy fáradságokat vállalt magára. A Shaolin-kolostort 1957-ben újra felépítették, amit végül 1981/82-ben a kínai kormány teljesen felújított. Mára ez sok, a harcmûvészetek iránt érdeklõdõ ember zarándokhelye lett, és számtalan turistát, valamint történészt vonz. A shaolin templomban azonban már csak néhány idõs szerzetes él, akik azon fáradoznak, hogy újra helyreállítsák a régi tradíciókat. Újból tanítványokat vesznek magukhoz, és a shaolin quanfára tanítják õket.