A ketrecharcról eddig az estéig valami egészen más képet alkottunk. Kigyúrt gladiátorok harcolnak, szemük sem rebben akkora pofonoktól, amik az átlag honpolgár tuti helyét biztosítanák a balesetiben vagy bármely patinás kórház proszektúráján. Látványos rúgások, reccseno csontok, satöbbi. Ilyesmit várva foglaltuk el helyünket a Fovárosi Nagycirkuszban.
Hamar rá kellett jönnünk, hogy milyen gyorsan elröppent az a néhány év, ami azóta telt el, amikor Lali bohócnak drukkoltunk aki éppen Peti bohócot készült leönteni hátulról valami zöld festékkel.
Mondjuk, a közönség soraiban szép számmal megjelent igen masszív, jelentos mennyiségu izomzattal rendelkezo, az átlaggyermekek méretére szabott székekben fészkelodo sportbarátok láttán talán életünkben eloször sikerült kézzelfogható okot felmutatni önmagunknak arra, hogy vajon mi miért nem áldozunk több idot testépítésre.
A küzdelem este hétkor kezdodött. A ringszpíker, egy igazi nagy öregje a honi küzdosportéletnek, kicsit egyedi beszédtechnikával ugyan, de amolyan Las Vegas-i stílusban bemutatta a versenyzoket. Huszonketten érkeztek civakodási célzattal a ketrecbe. Rövid fejszámolás után megállapítottuk, hogy legalább tizenegy meccset szurkolhatunk végig.
A versenyzõk Európa több országából, Franciaországból, Walesbol, Szlovéniából, Csehországból, a volt szovjet utódállamokból, és természetesen hazánkból érkeztek. A rendezvény komolyságát mutatta az is, hogy a bíró az USA-ból érkezett. Valamennyit érthetett a sportághoz, hiszen korábban o is ketrecharc bajnok volt.
Rövid bemutatkozás után elkezdodött a küzdelem.
A két porondon maradt versenyzo annak rendje és módja szerint egymásnak esett.
Akik reccseno fogakat, vérben úszó tatamit vártak, hamar rá kellett, hogy döbbenjenek: amit látnak az küzdelem, nem pedig két begozölt kocsmai „erosember” viadala.
A szó nemesebb értelmében vett küzdelmek következtek. Több meccs a földön dolt el, a nézotérrol annyira nem látványos, de annál hatékonyabb feszítés, fojtás eredményeképpen.
A ketrecharc sportjellegét mutatta az is, hogy a leghevesebb meccsek végén is gratuláltak egymásnak, összeölelkeztek a versenyzok.
Persze ebben is volt némi kivétel.
A versenyt szabályok nélküli küzdelemnek hirdették, de természetesen az egészség védelmében pár dolgot be kell tartani. Tarkóra nem ütünk, földön fekvo embert nem rúgjuk fejbe. Ez az estének egy igen sarkalatos pontja lett egy cseh edzo számára, akinek két versenyzojét is leléptették az utóbbi szabálytalanság miatt.
A bulvárújságírás is lecsaphatott arra a nézõtéren lezajlott rendbontásra, ami akkor pattant ki, amikor az igazán favoritnak számító világbajnok magyar thai-boksz versenyzo gyors vereséget szenvedett egy jóval esélytelenebbnek látszó ukrán birkózótól. A meccs papírforma szerint kezdodött, honfitársunk minden mozdulatán látszott, képzett versenyzorol van szó.
Ellenfele ezzel szemben csetlett-botlott, rúgásai inkább afféle sasszéra emlékeztettek. Gondolkodás nélkül tettünk volna komolyabb tétet hazai gyozelemre.
Szerencsére erre nem volt alkalom, az ukrán versenyzo rövid ido alatt földre vitte ellenfelét, és egy fojtással a küzdelem feladására kényszerítette.
A rövid döbbent csendet intenzív fújolás váltotta fel, és volt aki nem állt meg ennél, hanem megindult a ketrec felé revansot venni a gyõztesen.
A rövid dulakodással fuszerezett közjáték után folytatódó rendezvény kemény, látványos meccseket tartogatott még nekünk.
Végül az egyre lelkesebb kommentátor az utolsó meccs után távirati stílusban elköszönt a közönségtol, és megnyugtatott mindenkit, nem kell sokat várni, decemberben visszavágó!
Mi biztosan ott leszünk (és voltunk is...).