Hazai stílusok:
- Choy Li Fut
- Északi Hét Csillag Imádkozósáska - Seven Star Mantis stílus
- Modern Wu shu
- Shirayan Vajramutthí
- Ta Sheng Pi Kua Men stílus
- Wing Chun - Lo Man Kam iskola
- Wing Chun/Tsun
Régen a harcművészeteknek nem volt összefoglaló nevük rengeteg kifejezést használtak egyszerre. Egészen a Kínai Népköztársaság megalakulásáig (1949. október 1-ig) így volt. Ekkortól neveztek el minden olyan technikát, ami harcművészettel volt kapcsolatos wŭ shù-nak.
Az idők folyamán persze változott a wŭ shù: Manapság nincs olyan sok harc, tömegmozgalom, így egyre kevésbé használták verekedésre, mint inkább a harcművészeti sportra (bemutatókon, versenyeken). Később két kifejezés vált elfogadottá:a Kung-fu, mely az elterjedtebb, nem versenyezhető tradicionális stílusokat foglalja egybe, és a Tyin-ci ö-wŭ shù, mely a modern, versenyezhető, rendszerezett kategóriát jelenti, mely mára olimpiai sportággá vált.
Azokat a kínai harcművészeti stílusokat, amelyek a buddhista Shaolin-kolostorban születtek, abból ágaztak el vagy az befolyásolta őket shaolin gongfu-nak ((shaolin quanfa vagy shaolin kungfu).
A gongfu azonban egy modern fogalom, és csak a kungfu-filmek elterjedése óta használják a kínai harcművészetre.
A Shaolin kung-fu:
A kung fu-ban közel 1000 harcművészeti iskola van, melyből valamennyi saját, különböző szabályokat alkalmaz. Van, ahol csak férfiakat és van, ahol csak nőket tanítanak. Jelenleg a legnagyobb irányzat a shaolin. A shaolinon belül is több iskola van, melyeknek hasonlóan különbözőek a szabályai.
A Shaolin-kolostorok
A hatalmas kiterjedésű Kínát a Sárga ill. a Jangce folyó szeli ketté, északi és déli területekre. A shaolin kolostorokban először északon alakultak ki a különböző harci stílusok (északi formák), és csak a Song korban alapult meg Fukien tartományban az első déli shaolin templom. A Jangcétől délre eső területet nevezzük Dél-Kínának. Itt születtek meg a déli formák az északiak átalakításával.
Ma úgy tudjuk, hogy a középkorban több Shaolin-kolostor létezett, amelyek kapcsolatban álltak egymással. Fujian (Fukien) tartományban - nem messze Guanzhou (Kanton) városától - is építettek egy nagy Shaolin-kolostort a 8. század közepén, amely szoros kapcsolatban állt a főkolostorral. A Ming-dinasztia (1368-1644) idején egy Yi Fa nevű szerzetes állt mindkét kolostor élén. 1341-ben egy harmadik kolostor épült Hebei tartományban, Észak-Kínában, a Honglong-tó partján. Guangdong (Jiulian-hegy) és Sichuan tartományokban még két Shaolin-kolostor létezett. Azt feltételezik, hogy további kolostorok is léteztek, Kína határain túl is. Koreában Solinnak, Vietnamban Thieulamnak, Okinaván Shorinnak nevezték őket. Ám mindegyikük az első Shaolin-kolostor utódja volt.
A shaolin kung-fu tehát kezdetben különálló irányzatként fejlődött, és csak később olvasztottak bele sok más stílust, elképzelést, és vált a legtöbb tradicionális harcművészet alapjává.
Az első kolostor születése
Az ősi fővárostól, Luoyangtól délre, az északi Henen tartományban, a Haoshan-hegységben, a Kr. e. 3. évszázadban szerzetesek egy csoportja menedékre lelt a rivalizáló feudális urak elől. A Songshan-hegyen (Wuyue), Dengfeng közelében súlyos kőfalakkal körbevett templomot emeltek, és fiatal erdei fenyővel ültették be a környéket. A kolostornak a Shaolin (fiatal erdő) nevet adták.
Már a Kr. u. 2. századtól gyakorolták itt a szerzetesek a Hua Tuo-féle daoista öt állat rendszert (wuqinxi). A templom akkori elöljárója, Zhou Jing hívta meg a két harcművész mestert, Gun Su Wiet és Heng Gai Zhangot a kolostorba. Harcművészetre taníttatta a szerzeteseket, hogy felvértezzék magukat a folyamatos rablótámadásokkal szemben.
Ütőképes harci alakulatának köszönhetően a kolostor hamarosan megnövelhette vagyonát és befolyása is megnőtt. A Shaolin-kolostor már az 5. században Észak-Kína legnagyobb vallási központjának számított. 426-ban a császár támogatásával új erődítményeket emeltek, és ott állomásozott egy katonai helyőrség is. Mivel a biztonság szavatolva volt, a harcművészet lassan feledésbe merült, a szerzetesek pedig inkább vallási gyakorlataiknak szentelték magukat.
Bodhidharma 523-as érkezésével éledtek újra a testgyakorlatok (shiba luohanshou és damoguan). Az új chan tanítás (zen) nagy hagyományra tett szert, és sok hívet szerzett. Számtalan ember abban a reményben zarándokolt a kolostorba, hogy megtanulja a shaolin küzdelmi módszereit.
529-ben egy zsoldos osztag vezetője, Meng Zhang érkezett a kolostorba, akit nem sokkal ezután a kolostor vezetőjévé választottak. Bevezette a felvételi eljárás, a hierarchia és a gyakorlási módszerek szigorú rendszerét. A császár katonáinak el kellett vonulniuk, a Shaolinban pedig létrejött egy saját, ütőképes harci osztag. Ám a következő években rivalizálás miatt, néhány szerzetes felgyújtotta a kolostor kincstárát, és értékes kéziratokat semmisítettek meg.
A shaolin szerzetesek nem mindennapi képességeiről gyorsan terjedtek a hírek, és a 7. századtól folyamatosan fejlődött harci stílusuk. A shaolin szerzetesek harcművészete azonban csak azon kiválasztottak privilégiuma maradt, akiket felvettek a kolostorba. A közelharc módszereit (quanjin) egy értekezésben írták le, és egy hét pecsét alatt őrzött helyiségben őrizték.
Egészen a 17. századik virágzott a Shaolin kolostorok kultúrája. Amikor is a mandzsuk meghódították Kínát és megalapították a Qing-dinasztiát (1644-1911), a Shaolin-kolostornak több éven keresztül sikerült a mongolok számára hűséget színlelnie, és ezzel együtt a mandzsuk elleni összeesküvő tevékenységek központjává lenni.
A Shaolin-kolostor folyamatosan menekült felkelők rejtekhelyéül szolgált. 1672-ben a shaolin elöljárók még katonai segítséget is nyújtottak Kang xinek (1662-1722), a mandzsu császárnak a banditák és fosztogatók elleni harcban. Szerzetesek százai vonultak ki, és három és fél hónap leforgása alatt megtisztították a környező területeket a rablóbandáktól. A háttérben azonban a mandzsukkal szembeni ellenállást szervezték.
Amikor azonban Kang Xi császár végül tudomást szerzett az összeesküvésről, könyörtelen harcot indított a shaolin ellen. Mivel azonban nem sokkal ezután meghalt, utódja folytatta a bosszúhadjáratot. 1673-ban egy nagy császári, mongolokból álló sereg rohamozta meg a kolostort, és a földdel tette azt egyenlővé. 128 szerzetest megöltek, ám öt pátriárkának (Hong, Liu, Cai, Li és Mo) sikerült kiszabadulni és délre menekülni. Az ezt követő két évszázadban a huidangok (titkos társaságok) mandzsuk elleni összeesküvő tevékenységét szervezték. Őket tekintik a triaden, egy híres, még ma is tevékeny titkos kínai szövetség legendás ősatyjainak. Továbbá nekik tulajdonítják a shaolinon kívüli quanfa öt nagy módszerének (guangdong wudamingjia) létrehozását is.
A Shaolinon kívüli Quanfa
Caijiaquan (Ts´ai chia ch´uan/Choygar)
Hongjiaquan (Hung chia ch´uan/Hunggar)
Lijiaquan (Li chia ch´uan/Ligar)
Liujiaquan (Liu chia ch´uan/Liugar)
Mojiaquan (Mo chia ch´uan/Mokgar)
Ezeket a stílusokat délen (Nanquan), Guangdong tartományban (Guangdong wushu) gyakorolták, így a kantoni nyelvjárás gar szavával illették őket. Kezdtek jelentősen különbözni az északi stílusoktól (Beitui), kevesebb lábtechnikát és rövidebb állásokat alkalmaztak.
Nem sokkal ezután a kolostort ismét felépítették Henanban. A szerzeteseket azonban közvetlenül a császári házból irányították, és bár megengedték nekik a shaolin harci tradíciójának folytatását, nem bizonyítható a Shaolin-kolostor részvétele a későbbi felkelésekben.
Újkor
Amikor 1911-ben a Qing-dinasztiát Sun Yat Sen köztársasággá változtatta át, a harcművészetek nem várt fellendülésnek indultak. Ám a folyamatos polgárháborúk révén a Shaolin-kolostor 1928-ban harci konfliktusokba keveredett. Fan Chan Xiu tábornok, akit az egyik polgárháborúban legyőztek, embereivel a kolostorban bújt meg. Üldözője, Shi You San tábornok több napon át ostromolta a kolostort, és végül felgyújtatta a létesítményt.
A kolostor 40 napon át állt lángokban. Tizenhat templom, műalkotások, szent ereklyék, buddhista iratok, titkos feljegyzések és felbecsülhetetlen értékű kincsek estek a tűz áldozatául. A shaolin virágkorában a templomban mintegy 1500 szerzetes élt, akik közül legalább 500-an harcművészeti mesterek (shifu) voltak. Ám a shaolin templom - egykor az ázsiai kultúra legjelentősebb központja, majd ezután a rövidlátó politika áldozata - már soha nem lehet az, ami egykor volt.
1928-ban Chiang Kai Shek elnök létrehozta a Guoshu Központi Intézet Nankingot, amelyben sok híres harcművész mester találkozott. A régi wushu elnevezést újra felelevenítve létrehozták a goshu (az ország művészete) megnevezést. Azonban 1937-ben a japán megszállás miatt megszakadt a munka, majd 1945-ben a kommunisták vették át a hatalmat és betiltottak minden harcművészetet. Amikor azonban észrevették, hogy a harcművészetek nagy vonzerőt jelentenek a külföldiek számára, létrehozták a National Athletic Institutot, ahol a régi harcművészeteket modern show- és bemutatóformákká alakították át. Az úgynevezett kulturális forradalom idején sok tradicionális mestert megöltek, mások pedig Hongkongba és Tajvanra menekültek.
Az újonnan létrehozott wushu olimpiai sportágként való elismerése érdekében a kormányzat nagy fáradságokat vállalt magára. A Shaolin-kolostort 1957-ben újra felépítették, amit végül 1981/82-ben a kínai kormány teljesen felújított. Mára ez sok, a harcművészetek iránt érdeklődő ember zarándokhelye lett, és számtalan turistát, valamint történészt vonz. A shaolin templomban azonban már csak néhány idős szerzetes él, akik azon fáradoznak, hogy újra helyreállítsák a régi tradíciókat. Újból tanítványokat vesznek magukhoz, és a shaolin quanfára tanítják őket. |
