Hazai stílusok:
- Ashihara
- Fudokan
- Goju-ryu
- Hayashi Ha Shito-ryu
- Kushido
- Kyokushin
- Seiwakai
- Shidokan karate
- Shito-ryu
- Shotokan
- Wado-ryu
A karate alapjai a Kínában az VII. században kialakult pusztakezes küzdőtechnikák voltak. A történet szerint egy indiai szerzetes Bodhidarma (japán nevén Daruma) 520. körül ment Kínába, ahol hosszabb vándorlás után jutott el az északi Honan tartományba, a Sung hegységben lévő Shaolin kolostorba (japán nevén Shorin-ji). Tanítása szerint a test és a lélek elválaszthatatlan egymástól. Az általa bevezetett és szorgalmazott meditáció gyakorlásához kidolgozott egy olyan gyakorlatsort, mely alkalmas a test fizikai állapotának fejlesztésére. Ezek még nem küzdőtechnikák voltak. Később lettek azzá, amikor a történelmi események hatására a kolostorokban is rákényszerültek az önvédelemre.
A Japánban kialakult pusztakezes küzdelem kialakulásában több tényező is szerepet játszott. Az okinawa-te (okinavai kéz) ennek köszönhetően sajátos módon fejlődött ki a szigeten. Elterjedését elősegítette a 1349-es királyi rendelet, ami megtiltotta a fegyverviselést a polgári személyeknek. 1609-ben a japán megszállást követően pedig minden okinavai számára megtiltották a fegyverviselést. A japánokkal szembeni ellenálláshoz így köznapi munkaeszközöket kezdtek használni, és így alakult ki a sajátos okinavai fegyverhasználat, ami a pusztakezes küzdelem művészetének a része lett, s a kínából induló kereskedelmi útvonalak révén a helyi őslakók által, a kínai harci művészeteket beépítve a helyi harcművészeti technikákba, önálló fejlődésnek indult.
1890 után Japán fokozatosan bekebelezte a szigetet, és a fejlődés elősegítéséhez a harci művészetek gyakorlását is engedélyezte. 1903-ban a karate-jutsu a hivatalos oktatás részévé vált. A korábbi okinava-te elnevezést, a három népre emlékeztetve, karate-jutsuval váltották fel. A kara kínait, a te kezet (Okinavára utalva), a jutsu pedig japánul művészetet jelentett. A hivatalos elnevezés tehát a "kínai kéz művészete lett". 1932-ben a karaté-t már Japánban is tanították, és az okinavaiak nagy felháborodására a nevét úgy változtatták meg, hogy a kara szót más jellel írták le, ami az azonos ejtés ellenére nem kínait, hanem üreset, pusztát jelentett. A japánok nem akartak kínai emlékeket olyan harci művészetnél, amit a saját kultúrájukba kezdtek beolvasztani.
A karaténak kezdetben három irányzata volt: a Shuri, a Naha és a Tomari.
A Shuri irányzat Okinava Naha városának Shuri nevű városrészéből származik, amelynek első ismert mestere Sakugawa (1733-1815) volt. Sakugawa fiatalkorában ismerkedett meg a harci művészetekkel. Oktatója Takahara és egy kínai kung fu mester, Kusanku volt. Takaharától filozófiát, Kusankutól pedig kínai chuan-fa harcművészetet tanult, és vált valódi mesterré és szakértőjévé több harcművészeti ágnak.
Sakugawának több kitűnő tanítványa is volt, közülük Matsumoto volt a legkiválóbb, akinek később átadta a menkyo-kayden-t, vagyis egy olyan bizonyítványt, amit az a tanítvány kap, aki a legalkalmasabb a művészet továbbadására. Matsumuto tanítványa volt Matsumura Sokon, aki később legendás mesterré vált. Nevéhez több hihetetlen történet is fűződik
Matsumurának is több híres tanítványa volt, de talán a legjelentősebb Yasutsune Itosu lett, aki 1846-ban, 16 évesen került az akkor 54 éves mesterhez. Yasutsune Itosu-t apja már 7 éves korától harcosnak nevelte, és 24 éves korára már számos történet keringett erejéről, technikai képzettségéről.
Yasatsune Itosu tanítványai közül a leghíresebbek: Gichin Funakoshi, aki a Shotokan-t és Kenwa Mabune, aki a Shito-ryu-t hozta létre.
A másik fő irányzat, a Naha kialakulása Higasionna Kanryo (1845-1915) nevéhez fűződik. Higasionna Kanryo Kínában hét éven keresztül tanult harcművészetet Woo Lu-chin mestertől, és amikor hazatért Naha városában nyitott iskolát. Kanryo jó barátságban volt Yasatsune Itosuval, akivel kölcsönösen tisztelték egymást.
Kanryo tanítványai közül a leghíresebb Chojun Miyagi (1887-1953) volt, aki rendszerezte mestere tanításait, és kiegészítette Kínában töltött évei során elsajátított légzésgyakorlatokkal, lelkigyakorlatokkal és más kínai küzdelmi elemekkel. Az új módszert Goju-nak nevezte, melyben a fizikai erőre, edzettségre, és a tudat nyugalmának megőrzésére fektette a hangsúlyt.
A harmadik irányzat a Tomari kevésbé olyan jelentős, mint a Shuri-te és a Naha-te, bár néhány jelentős harcos innen is kikerült. Az irányzatot Kosaku Matsamura hozta létre, aki Sakugawa egyik tanítványától, Chokun Makabé-tól tanulta a karatét. Egyes kutatók viszont több korábbi mestert is ebben az irányzatban tartanak számon pl. Kishin Teruyát, és Karyuu Ukut. A tomari iskolákból indult ki a ma is létező uechi-ryu és a matsubayashi-ryu irányzat.
Forrás: Dr. Ujvári Miklós - A délkelet-ázsiai harci művészetek 119. o. |
