Jégvitorlázás

A jégvitorlázás - bármennyire is nagy élmény - Magyarországon ritka kedvtelésnek számít. Ritka, mégpedig nem csupán azért, mert tábora viszonylag kicsiny, hanem azért is, mert tavaink jege nem minden évben alkalmas gyakorlásához. (A Balatonon évek óta be sem fagyott, ha meg igen, a jégvastagság akkor sem érte el a biztonságos 20 centimétert.) Aki jégvizorlással hasít télen, az általában hagyományos vitorlással suhan nyáron. Ennek ellenére a jégvitorlás mindössze abban hasonlít a hajókhoz, hogy a szél erejét használja fel a haladáshoz. Van árboc, vitorla és bum, igazi hajótest azonban nincs. A többnyire egyszemélyes szerkezetek a háromszögben elhelyezett korcsolyákra épülõ hídból és a testbõl állnak, amely éppen csak akkora, hogy a szán vezetõje benne ülve irányíthatja jármûvét. A szán 100 kilométeres sebességgel is képes rohanni, de a Fertõ -tavon egy rekordkísérlet során 157 km/h-t is mértek már. Fék, biztonsági öv és légzsákok nincsenek, csak egy bukósisak védi a versenyzõt.

Ilyen tempónál a hideg is harap, a könny az arcra fagy, a lábfejet pedig - versenyeken legalábbis - csak a futóknál megszokott szöges cipõ melegíti. A legnagyobb veszélyforrás persze - mint az extrém sportoknál általában - az önkontroll hiánya, amely ütközésekhez vezethet.