A küzdelem során a versenyzõk arra törekszenek, hogy ellenfelük testének szabályok által meghatározott területére a lehetõ legtöbb szabályos ütést helyezzék el. Fontos kitétel, hogy az ellenfelek csak az ököl szabályos ütõfelületét használhatják. A küzdelem ötféleképpen végzõdhet: kiütéssel, pontozással, leléptetéssel, feladással, kizárással.
Az ökölvívás múltjában kutatva nincs és nem is lehet hivatalos adat arra tekintve, hogy az ember mikor és milyen körümények használta elsõ alkalommal az ökleit, de tény, hogy az emberiség hajnalán a zsákmányszerzés és a törzsi viszálykodások alkalmával többször kényszerült így, ösztönszerûen megnyilvánulni. Azonban ez a feltevés is lassan megdõlni látszik, mert a mai napig is vannak a világnak olyan civilizálatlan területei, ahol még csak hírbõl sem ismerik az ökölhasználatot...
Az ökölvívás elsõ nyomai a Kr.e. 5. évezred második felébõl, a mai Etiópia területérõl származnak. Az ottani harcászati kiképzés szerves része volt a közelharc, amelynek során a fegyverét esetleg elveszítõ katona pusztakezes védekezõ, hárító majd visszatámadó mozdulatait gyakorolták. Ezek természetesen jócskán eltértek a mai modern ökölvívásban használatos ütésektõl. Kínában és Indiában is találtak hasonló feljegyzéseket, sõt az imitált ellenfél elleni küzdelem, az árnyékboksz állítólag Kínából ered.
A versenyszerû ökölvívással Kr.e. 10. századtól a görögöknél találkozhatunk elõször. Erre Homérosz Íliászából és a freskók, edények, vázák ábrái alapján következtethetünk. A harcosok békeidõben is mûvelték ezt a sportot, hogy folymatosan fenntartsák a harckészségüket, edzettségüket. Így fejlõdött ki lassan a rendszeres, sportszerû ökölvívás, ami a civil lakosságra átterjedve egyre nagyobb teret hódított. A gyakran elõforduló kézfej-sérülések kiküszöbölése végett eleinte puha bõrszíjakat (himas malakoterost, más néven stroptiont) alkalmaztak, ez kb. 3 méter hosszú volt, és a mai bandázshoz hasonlóan az ökölre és az alkarra erõsítették.
A gyors népszerûség következtében a 23. Olimpián, Kr.e. 688-ban az ökölvívás már a versenyszámok között szerepelt. A legelsõ bajnok a szmirnai Onomastos, ki a sportág elsõ alapvetõ szabályait is lefektette. Ezek szerint tilos volt a fogás, a nemi szerv tájára mért ütés és a bõrszíjak többszörös megerõsítése. A küzdelmet megelõzõ percekben olajjal kenték be testüket, ami nemcsak a meghûléstõl óvta õket, hanem az ütések erejét is tompította. A menetidõt és a súlycsoport szerinti beosztást nem ismerték, ezért a küzdelmeknél fontos szerepet játszott az elõzetes fizkális felkészülés és a testi adottság. A küzdelem addig tartott, amíg valamelyik fél képtelen volt a lábán megállni, vagy 2 ujjának feltartásával jelezni: a harcot feladta...
A görög testkultúra mai szemmel nézve is magas színvonalon állt. Háromezer évvel ezelõtt már ismerték és alkalmazták a bemelegítést, a lazító és nyújtó gyakorlatokat, az erõ és állóképesség fejlesztésének módszereit, a masszázst és a diétát. Az akkori edzésrendszer fejlettségét mutatja, hogy az ütések gyakorlására lenyúzott állatok bõrébõl készült "homokzsákokat" (korykost) és a fejsérülések megelõzésére fából készített fej és fülvédõt (amphotidest) használtak.
A Kr.e. 5. századtól kezdve a kézfej védelmére kialakított megoldásokat továbbfejlesztették. A gyapjúval bélelhetõ keményebb, cserzett bõrök (himas oxys) alkalmazásával már nem az öklök megvédése, hanem az ütés hatékonysága volt a cél. Késõbb ennél is durvább módszereket találtak ki. Ezek a bõrgombos (himas myrmex), majd a római uralom idején, Kr.e. 250-tõl az ünnepi szertartások és a cirkuszi játékok alkalmával ólom és vasgombos kesztyûk (caestus) voltak, melyekkel maradandó és nem egyszer halálos sérüléseket okoztak egymásnak.
I.sz. 393-ban Nagy Theodosius császár betiltotta az ünnepi játékokat, és ezzel együtt az ókori ökölvívás korszaka is lezárult.
A középkorban a divatos lovagi intézmény teljesen háttérbe szorította a testedzõ sportokat, melyek csak a 17. század táján éledtek újjá.
A reneszánsz korban a mûvelõdéstörténetben, a természettudományokban és a testkultúrában is érezhetõ változások következtek be, ekkor alakult ki több új sportág, pl. labdarúgás, evezés, korcsolyázás, sportvívás, biliárd, golf, tenez (késõbb tenisz). Az ökölvívás Angliában a polgári forradalom (1640) után bontakozott ki ismét polgári arculatában, az arisztokrata jellegû sportok, a golf, lovaglás, tenisz és krikett egyfajta ellensúlyozásaként.
Kezdetben az ökölvívás csak a kardvívás kiegészítõ sportjaként szerepelt, majd felismerve a test erõnléti állapotára kifejtett jótékony hatását és nem utolsó sorban népnevelõ, fegyelmezõ tulajdonságát, egyre gyakrabban került elõtérbe. A különbözõ vívóbemutatókon egyre gyakrabban szerepelt, ezeken a helyszíneken a nézõk alkották kezükben kötéllel a megfelelõ nagyságú kört (innen a "RING" elnevezés), ahol a küzdelmek zajlottak.
Ezeken a rendezvényeken a kardvívás fokozatosan a háttérbe szorult. Ami annak volt köszönhetõ, hogy a mesterek nemcsak egymással versengtek, hanem a program második felében a közönség soraiból is jelentkezhettek önkéntesek, akik összemérhették erejüket a mesterekkel. Ezek többnyire nem kis önbizalommal bíró péklegények, matrózok, mészárosok, kovácsok, fõleg alacsony sorból származó, de kitûnõ fizikummal rendelkezõ emberek voltak, akiknek menetidõ nélkül, csupasz ököllel kellett egymás ellen bizonyítaniuk. A mérkõzések elõtt fogadásokat lehetett kötni (itt és a lóversenypályákon jelennek meg az elsõ bukmékerek), és utána pénzgyûjtést is szerveztek, amibõl a bátor vállalkozók is részesültek. Kis idõ elteltével minden falunak, településnek megvolt a helyi kemény legénye, avatatlan "bajnoka" (és ezek élelmes patronálója), akiket késõbb egymás ellen is összehoztak.
Mivel ez idõtájt nem volt semmilyen hivatalos szervezet, érdekképviselet, a mérkõzések teljesen spontán módon alakultak, és nem egyszer botránnyal, tömegverekedéssel végzõdtek...
A kor talán leghíresebb mesterének, James Figg (1695-1734) nevéhez fûzõdik az újkori ökölvívás és a legelsõ, de még kezdedleges "Gym" megalapítása. "Az önvédelem nemes mûvészetét" hirdetõ cégtáblája sok érdeklõdõt vonzott, és a szabályok megalkotása sem váratott sokáig magára (1743) egy másik korabeli híresség, Jack Broughton közremûködésével. Meghatározták a mérkõzés színhelyét, a ringsegédek számát, a pénzdíjak elosztását és egy máig is érvényben lévõ követelményt: tilos megütni a földön térdelõ vagy fekvõ ökölvívót.
Mivel Anglia világhatalom volt, a sportágat a kereskedelmi utak és kivándorlások alkalmával sok országba "elvihették", ahol aztán elterjedhettek. Így többek között Franciaországban, Oroszországban, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Amerikában is.
A korai öklözõk szinte csak a kardvívásnál alkalmazott egyenes vonalon mozogtak és többnyire egyenes ütésekkel próbálták elérni egymást, késõbb egyre inkább bevezetett technikák lettek a köríves ütések. Az ökölvívás technikai fejlõdését nagyban elõsegítette a versenyzõk közötti gyakori súly- és erõkülönbség. Ezekben az idõkben gyakoriak voltak az 50 sõt akár 99-menetes mérkõzések is.
Az ún. "Londoni Szabályokat" öszesen 29 pontban foglalták össze. Ezekkel szinte egy idõben négy súlycsoportot (könnyû, váltó, közép, nehéz) határoztak meg, amikben indulni lehetett. A küzdelmek sokszor dulakodásba, birkózásba csaptak át, és mivel közelrõl nem lehetett az egyeneseket hatékonyan alkalmazni, ezért új technikák megalkotása is szükségessé vált. Használni kezdték az ún. hajlított karral történõ ütéseket: a horgokat, majd késõbb a felütéseket.
Az új technikákkal azonban sokat durvult a sportág, és a rendõrség sem nézte jó szemmel a botrányokkal, bûncselekményekkel tarkított és a tömegverekedések miatt néha a mészárszékhez hasonlító rendzvényeket, ezért kénytelenek voltak a szabályok újabb módosítására. 1867-ben John Graham Chambers ökölvívó, és a szabály kiadását is finanszírozó Queensburry márki javaslatára szedték ráncba az addigi szabályzatot. (Lényegében ezek képezik a mai szabályok alapjait is.)
A kesztyû bevezetése új lehetõséget adott azoknak, akik durvának, túl keménynek tartották eddig a sportágat, és valljuk be, kisebb lett a sérülés és a közvetlen leütés veszélye is. Ez egyenes utat nyitott az amatõr versenyek beindulásához.
Forrás: www.profiboksz.hu, www.boxing.hu