A thai box (muay thai) felhasználja az öklöt, könyököt, rúgásoknál a térdet, sípcsontot, de elõfordulnak a sarokkal, lábfejjel leadott rúgások is. Az egész világon úgy lett ismert, mint az egyik leghatékonyabb harcmûvészeti stílus a ringben, utcán egyaránt.
A thai-box szemlélet: Amint belép valaki egy edzõterembe fontos, hogy kint tudja hagyni a problémákat, és csak a rá váró feladatra tudjon koncentrálni. Egy idõ után azt tapasztalhatja, hogy könnyebben kezel bizonyos dolgokat, a konfliktusokat, azokat a dolgokat, melyek kitartást követelnek az életben. Egy idõ után az ember rájön, nem szabad megfutamodni a problémák elöl, hanem kitartó munkával le kell, és le lehet gyõzni. És itt már természetessé válik egymás tisztelete, a tolerancia és empátia. Amikor tisztában van saját képességeivel a harcmûvész, a konfliktusok megoldásánál elõnybe részesíti a diplomatikusabb rendezést, mint a fizikai erejének latba vetését.
Forrás: www.thaifight.hu
Történet:
A thai-box eredete a bizonytalan múltba nyúlik vissza. A korai idõszak történelmérõl és harci hagyományáról kevés adat áll rendelkezésre, mivel 1767-ben a burmai seregek elfoglalták és felgyújtották a fõvárost, így rengeteg írásos anyag megsemmisült.
Több ezer évvel ezelõtt az emberek rizstermeléssel és halászattal foglalkoztak. Amikor a klánok egységes független államot alkottak, a harcok során megtapasztalták a kézi hadviselés hatékonyságát. A technikákat egységes rendszerbe szedve lejegyezték, ez volt a chupasat, mely késõbb a harcosok bibliájává vált, és kitartásra nevelte az embereket. A harcosok tanították a fiatalokat a különbözõ fegyveres és pusztakezes harcmodorokra, és az egész testet, mint hatékony fegyvert használták. A sípcsontot hasonlónak tekintették egy lándzsához a támadásoknál, védekezéseknél, a karokat mint két védekezésre használt kard, a könyök és térd, meg mint egy hatékony fejsze, amely áttöri az ellenfél védelmét, és megsemmisíti azt. A testnek minden egyes része fegyverré vált, és egy új harcmûvészet keletkezett muay thai néven.
Egy 15. századi évkönyv elmeséli két muay thai bajnok történetét. 1411-ben meghalt a király, Seng Muang Ma, és két fiát maga mögött hagyta, akik a trónért egymással szembe kerültek. A fiúk, Yi Kumkan, és Fang Ken kimerítõ harcot, folytattak céljaik elérése érdekében. Fang Ken azt javasolta, kövessék a hagyományokat, a múlt tradícióit, és egy harcban döntsenek, ki legyen az örökös. Yi Kumkan beleegyezett, és a két herceg elkezdett harcolni az elsõ vérig. A krónikák szerint órákig küzdöttek egymással, és kiegyenlített küzdelem volt, mígnem Fang Ken lába el nem kezdett vérezni, így az elsõ vérig folytatott harcban Yi Kumkan lett a király!
A 16. század környékén Thaiföld, akkori nevén Siam rendszerint háborúban állt a szomszédos Burmával. Ebbõl az idõszakból származik a történet, hogy Na Reshen király, aki nagy harcos hírében ált, egy csata során fogjul esett. A Burmaiak ismerték bátorságát, tudták, hogy az egyik legjobb pusztakezes harcos, és adtak neki egy esélyt a szabadságáért. Miután gyõzött és hazatért, Siam nemzeti hõsként ünnepelte.
Na Reshen király (1590-1605) mivel maga is szakértõje volt a muay thainak a katonai kiképzés részévé tette. A legnagyobb népszerûséget Phra Chao Sri Sanpectch VIII. a "tigriskirály" (1703-1709) idején, a béke idõszakában érte el. A hosszú háborúskodás után több idõ volt a Muay thay gyakorlására, és elterjedtségét mutatta, hogy minden faluban fogadásokkal egybekötött versenyeket rendeztek.
Ez a Muay thay veszedelmes és valódi küzdelem volt. A küzdõk kezüket és alkarjukat lóbõrszíjjal, késõbb ragasztós vászonnal tekerték be és finomra tört övegbe mártották. A heresérülés ellen kókuszhéjból vagy kagylóból készült védõt használtak. Súlycsoport nem volt, és a küzdelmet nem osztották fel menetekre, hanem addig tartott, amíg folytatni tudták. Lényegében minden megengedett volt, beleértve a hajhúzást és a karmolást is. Ebben a küzdelmekben, ha nem is túl gyakran, de halálesetek és maradandó sérülések is elõfordultak.
A király közülük választotta ki a speciális zsoldosait, a korai idõktõl kezdve egészen az 1900-as évek elejéig. 1921-ig az iskolákban is oktatták, de a sok sérülés miatt a kormány az iskolai oktatást betiltotta.
1930-ben a az egész küzdési rendszert megreformálták, és ekkor nyerte el a mai formáját.
1930-ban a nyugati ökölvívás hatására megreformálták Muay thay. Kötelezõvé tették az ökölvívó védõkesztyû használatát, a súlycsoportos felosztást és a négymenetes rendszert. Számos technika (fejelés, harapás, birkózás stb.) tiltva lett.
A különbözõ falvak harcosai manapság is összemérik ügyességüket, felkészültségüket csakúgy, mint régen, így az õsi szokások és technikák is fennmaradnak az utókor számára. Manapság a tradicionális thaiföldi verseny egy bevezetõ szertartással kezdõdik, ahol a küzdõk hagyományos zene kíséretében lassú, balettszerû mozdulatokkal táncolnak. A táncot a letérdelés, a szemek eltakarása és rövid ima követi. Ezután a "ram muay" vagy boksztánc folytatódik, ami iskolánként különbözõ. A versenyzõ lassan körbejárja a ringet miközben vad pillantásokkal néz a közönség felé az "ártó szellemeket" távoltartásának szimbólumaként.
Forrás: Újvári Miklós A Délkelet-Ázsiai harci mûvészetek 209. oldal, www.thaifight.hu
Szervezetek:
Hazai szervezetek:
Magyar Hivatásos és Amatör Muay Thai Szövetség
Magyar Shidokan Karate és Thai-box Szövetség